A Jobbik óriásplakátokon tiltakozik a „kormányokon átívelő” megszorítások ellen

Dúró Dóra a szombati budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a parlamentbe kerülés óta sem idegen a párttól az utcai politizálás, több demonstrációt is tartottak, most ennek „a műfajnak az óriásplakátos verzióját” választották.

Az ellen tiltakoznak, hogy az MSZP után a Fidesz is megszorításokkal, „Matolcsy-csomagokkal” sújtja az embereket – jelentette ki a politikus. Hozzátette: fontos volt a Jobbiknak, hogy elkerüljék a multinacionális cégeket és „Simicska Lajos cégbirodalmát”, ezért kisebb magyar vállalatokkal szerződtek a plakátok kihelyezésére.
A plakátok egy hónapig lesznek láthatók, a kampány összköltsége 12 millió forint – mondta kérdésre válaszolva Dúró Dóra.