Hoffmann Rózsa: eszem ágában sincs lemondani

Jó esély van arra, hogy  az eredetileg tervezett időpontban, szeptemberben elindulhat a pedagógus-életpályamodell az új bértáblával együtt – mondta Hoffmann Rózsa a Magyar Nemzetnek, aki arról is beszélt, esze ágában sincs lemondani.

 

Az oktatásért felelős államtitkár a lap szerdai számában közölt interjúban elmondta, a béremelés jelentősen magasabb lesz annál, mint amekkorát a pedagógus-szakszervezetek az egész közszférának követelnek. A bérrendezés két lépcsőben megy végbe. Az első szakaszban automatikus emelésre kerül sor, majd a minősítések után a besorolásoknak megfelelően tovább növekszik a fizetés.
Az életpályához rendelt munkaidő-szabályozás szerint a Magyarországon ma mindenki számára kötelező heti negyvenórás munkaidő 80 százalékát kötött munkaidőnek tekintik. Ezt a 32 órát nem feltétlenül az iskolában kell eltölteni, például a kirándulás vagy múzeum-, színházlátogatás is beleszámít. A heti munkaidő húsz százalékát a tanítók, tanárok továbbra is szabadon használhatják fel – ismertette az államtitkár.

Az érdekvédőkkel Hoffmann Rózsa szerint sok részletkérdésben sikerült megállapodni, arról viszont nem, hogy sztrájk idején szükséges-e az iskolákban elégséges szolgáltatást biztosítani. Mivel a sztrájktörvény erre az iskolák esetében nem tér ki, a tárca ebben a kérdésben a szakszervezetekkel egyetértésben a munkaügyi bírósághoz fordult.

„Egyébként – noha a sztrájkbizottságot alakító négy szakszervezet nem mondott még le a sztrájkkészültségről – tisztázódtak és jelentősen közeledtek az álláspontok, úgy vélem, nincs ok a munkabeszüntetésre” – tette hozzá.

Az eddigi eredményekről szólva kifejtette: „korszerű, igazságos, az alaptörvényünkből eredeztetett értékrendet közvetítő, a tanulási, fejlődési esélyeket mindenütt egyformán felkínáló rendszer alapjait teremtettük meg. Joggal remélhetjük, hogy 2013-tól lényegesen jobb korszak kezdődik a köznevelés világában”.

„Nyugodtan, jó lelkiismerettel állítom, hogy a szülők, a tanárok és a szakmai szervezetek többsége támogatja, mi több, igényli a köznevelési és a teljes oktatási rendszer megújulását. Mind tudják, hogy nem mehetnek úgy tovább a dolgok, ahogyan eddig volt. A kormány és az oktatásirányítás ennek az igénynek megfelelően cselekszik” – fejtette ki.

Arra a kérdésre, nem fordult-e meg a fejében, hogy a kritikák hatására visszavonuljon, azt válaszolta: a feladat elvégzésére Magyarország miniszterelnöke kérte fel, a változtatás joga is az övé. „Megfutamodni nem szokásom, az ígéreteimet pedig mindaddig, amíg rajtam múlik, betartom” – jelentette ki.