Miskolci gyeficit. Ha felidézed az elmúlt húsz év polgármestereit, besírsz. istenmegbocsatennem.blog

Orbán inog, de Kriza Ákos szinte   biztos , hogy lelép, ha cigánygyerekek nem potyognak, de még potyoghatnak is.  Ennyit nem lehet hibázni ilyen rövid idő alatt, sorolhatnánk, de minek. Már mindent tudunk róluk… Nézzünk inkább a jövőbe, de már  most látni,  hogy a következő kurzust  is utálni fogjuk. Jön  majd a nyócelemis Nyakó,  aki olyan 36 millió útiköltséget vett fel, ami nem járt neki, a KISZ-titkár dumájú Gúr, Simon, aki soha az életben nem mondott semmi olyat, amire emlékeznénk, és beül a miskolci polgármesteri székbe Szitka, akit első fokon felmentett a bíróság. (Belegondoltak abba azok, akik előhúzták a kalapból, hogy mekkora öngól lesz abból, ha a barcikai polgármestert másodfokon mégis elítélik, mondjuk a választások előtt egy hónappal?)
Persze nem csak ők fognak jönni, hanem a korábban megbukott zombi hadsereg többi tagja is. A 2000-es buktába belekattant Barta, a neogótikus palotaépítő Mokrai, a Hősök terét a haveroknak elbótoló Káli, az ezerarcú Szűcs Erika, meg a biznyiszmen-frakció, Halmai, Csordás,  Bernáth meg a többiek. Ez a szerencsétlen Miskolc annyira ki van vérezve, hogy még a minimálisan vállalható arcokból is gyeficit van… Ha felidézed az elmúlt húsz év polgármestereit, besírsz, és nem csak az ilyen depis év eleji hangulatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek