Éppen hat éve történt, hogy Jakab Istvánt, a Magosz elnökét felesége rajta kapta a szeretőjével Budapesten egy, a MAGOSZ bérelte lakásban

Írja az ujasz.hu a volt  feleség elmondása alapján. A titkárnőjét, Aux Andreát feleségül vette, és leszámolt a múlttal, bár még mindig abba a debreceni házba van bejelentve állandó lakosként, ahol már hat éve nem járt. Természetesen kap lakhatási támogatást 115 ezer forintot. Volt felesége szerint azt nyilatkozta, hogy ha a választókerületébe a nyírségbe megy, ott lakik. Ezt a feleség tagadja:

– Hat éve nem járt ebben a házban, hat éve nem látta a gyerekeit, ahogy mondta, nem kíváncsi rájuk – közölte Márta asszony, Jakab képviselő elvált felesége. – Azóta született két unokánk is Hannah és Jake. A kislányról talán tud, de a tizenegy hónapos kisfiúról valószínű nem is hallott,

 akik szüleikkel Amerikában élnek. Természetesen az unokáit sem látta, egy üzenetet sem küldött soha, megtagadta őket, pedig nem tehetnek semmiről. A fiúnk öt évet töltött Németországban, most települ haza, lassan ő is családot alapít és a gyermekei nem ismerik majd a nagyapjukat. Talán csak a tévében láthatják, igaz, ott nem a miniszteri bársonyszékben, mert az volt minden álma, hogy mezőgazdasági miniszter legyen – zárta gondolatait az ügyről az ujasz.hu számára a parlament alelnökének volt felesége dr. Berzsenyi Márta.