Ez aztán a meglepetés! Előzetes  bejelentés nélkül, testőreit hátrahagyva, toppant be a nyírteleki Kedvesházba Orbán Viktor, múlt heti nyírségi programját az utolsó pillanatban megváltoztatva. Az alapítványi kollégiumban huszonöt nehéz sorsú kisiskolás él, s az utóbbi hónapokban 1,2 millió forintra duzzadt közüzemi adósságok már az intézmény működését veszélyeztették, a közelgő karácsonyt valójában csak jelképes ajándékokkal tudták volna ünnepelni.

 

Váratlan vendég Orbán Viktor előzetes bejelentés nélkül hozta el ajándékait az anyagi nehézségekkel küszködő Kedvesházba
– A kormányfő nyírségi utazása előtt egy nappal a lánya az Index portálján látott egy rövid filmes tudósítást a nehéz sorsú gyerekekről, amely arról szólt, hogy a pénz szűke miatt idén nem látogat el a Jézuska Kedvesházba – idézte fel az előzményeket a a Blikknek a kormányfő egyik közeli munkatársa. Orbán Viktort is megérintették a látottak, ekkor döntött úgy, hogy útba ejtik a gyermekközpontot. A Fidesz a párt költségvetéséből 1,2 millió forintot szavazott meg a segítségre, sebtében munkatársaival a 25 gyereknek ajándékcsomagot készítettek össze, s azzal indultak útnak.

 

Csütörtökön a nyírlúgosi hivatalos sportprogramok befejeztével közölte testőreivel, hogy nem a fővárosba indulnak vissza, hanem kíséret nélkül átmegy a közeli Nyírtelekre, a Kedvesházba. GPS-ébe beütötte a címet, s alig fél órával később már az épület előtt álltak. A látogatás annyira vártalan volt, hogy az intézmény igazgatója, Batári Zsolt ott sem volt, épp a gyerekekért ment az iskolába, ahonnan a karácsonyi ünnepség után indult velük vissza.

– Az úton még fel is tűnt egy nagy fekete autó, mondtam a gyerekeknek, ilyennel szállítják a vezető politikusokat. Aztán az épület elé érve látom, hogy ott áll a sötét autó – idézte fel lapunknak a vezető. – Láttam, hogy egy ismeretlen férfi csomagokat cipel a házba. Bemutatkoztam, ő is, közölte, hogy a miniszterelnök személyi titkára. Mondom, csak nem a kormányfő küldött ajándékot, mondta, hogy de igen, és közben sejtelmesen mosolygott.

Belépve érte azután az igazi meglepetés a vezetőt. A konyhából gyerekektől körbevéve Orbán Viktor sétált ki. Üdvözlés után leültek kicsit beszélgetni, a kormányfő átadta a pénzt, a gyerekeknek pedig kiosztotta az ajándékcsomagokat. A nebulók azonnal megismerték. Két kislány a szobájába invitálta a politikust, az iskolából hozott ajándékgyümölccsel, szaloncukorral kínálták. Egy kisfiú a társalgóban a számítógépnél levelezett egyik barátjával, mikor Orbán belépett. A kisgyerek azonnal megírta, hogy „képzeld, itt áll mögöttem Orbán Viktor”. A válasz, „ok, te hülye vagy”. – Csodálatos volt látni a gyerekek örömét, ez az egyórás kitérő tényleg igazi ünnep volt – foglalta össze érzéseit a Blikknek Orbán Viktor.
Blikk-összeállításs