Azért elég nagy lehet a baj, hogy ha a miniszterelnöknek még karácsony előtt muszáj interjút adnia Hajdú Péternek. Pedig nagy a rohanás, ott a költségvetés, a felsőoktatás átalakítása, a közüzemi díjak ellen harc, meg a diáktüntetések. És valakinek el kell menni még négy kiló pontyért is a CBA-ba. 

 

Persze lehetett tudni, hogy az Orbán Viktor vs Tv2 nem lesz ez egy megerőltető meccs: a Frizbibe ugyanis senki nem úgy megy, hogy most aztán elő kell vennie a legerősebb szakpolitikai érveket, egyébként a sarokba küldi sírni a kemény kérdéseiről híres Hajdú Péter. Inkább csak lesz pár előre leegyeztetett téma, a végén meg némi bulvár, hogy mégis milyen a jó halászlé, és mit kap karácsonyra Anikó asszony. De hát Habony Árpád, a miniszterelnök egyszemélyes kommunikációs stábja, már rég kijelölte ezt az irányt, ha rajta múlna, Orbán Viktor valószínűleg minden héten a Nők Lapja címlapján lenne, és már rég bent ülne a Voice zsűrijében is.

Hogy mégis miről szólt a karácsony előtti este vetített interjú? Hát, hogy most aztán el kell magyarázni az embereknek, hogy a diákok nem azért tüntetnek, mert a kormány tandíjat akart hirtelen, minden tervezés nélkül bevezetni a felsőoktatásba, és egyébként is az egész csak egy félreértés, nincs itt semmi látnivaló, az ország olyan erős, mint egy beszteroidozott pitbull a kardióedzés után, és soha nem volt ennyire karcsú a villanyszámla sem. Ja, és el ne felejtsük, a nyugati államokban sokkal rosszabb, még rendes párizsit sem kapni, a választási regisztráció pedig azért elengedhetetlen, mert rohanó világunk és a modern élet kihívásai.

De talán nem is Orbán Viktor volt a legérdekesebb ebben az interjúban, hanem Hajdú Péter, akinek szemmel láthatóan fogalma sem volt arról, hogy elég egy rossz lépés, és úgy végzi, mint Obersovszky Péter, akit ugye csak egy nemzetközi sebészteam tudott kioperálni Schmitt Pál seggéből. Hajdú Péter magabiztosan, a gondolkodás legkisebb jele nélkül játszotta el a ráosztott szerepet, és egyáltalán nem vette észre, hogy a kamerák mögött, a reflektorok takarásában a Fidesz kommunikációs stábja azért röhög rajta. Mert mégis, hogy lehet büszkén kijelenteni, hogy a miniszterelnök elfogadta a meghívásunk a Frizbibe, ha aztán rögtön kiderül, hogy egy frászt, berendelt minket Orbán Viktor, ott ülünk az irodájában, és előre hajolunk előzékenyen, behódolva, mint a kibukástól rettegő diák, aki éppen azt magyarázza, hogy nem is úgy volt az, igazgató úr, nem én gyújtottam fel a fizikai szertárat. De tudom ki volt.

Persze Hajdú Péter azért néha ellenkezett, megpróbált úgy tenni, mintha tényleg lennének kérdései, de mindig kiderült, hogy ez csak a dramaturgia része, hogy a miniszterelnök elmosolyodhasson: óriási erőfeszítéssel, de erre a problémára is megtaláltuk a választ. A legjobb rész talán az volt, amikor Hajdú Péter arról kérdezősködött, hogy mikor fog végre csökkenni a hozzá hasonló egyszerű embereken a nyomás, mikor lesz olcsóbb az élet. És akkor Orbán Viktor elmondhatta, hogy január egytől, tíz százalékkal a gáz, a villany és a fűtés is. Jó, hogy nem tette hozzá, hogy és Péter, csak a te kedvedért ezentúl áfamentes lesz a karburátorcsere az Audi Q7-esekben is.

És hogy mégis miből van erre pénz? Hát, hogy a miniszterelnök szerint ezentúl nem fognak keresni a gáz és a villany eladásán azok, akik eddig ezen nyerészkedtek. És Hajdú Péter meg csak bólogatott, ahelyett, hogy mondjuk visszakérdezett volna, hogy miért is baj, ha keresni akar valaki a munkáján, ha teszem azt nem önköltségi áron adja a kiflit a pék? És egyébként mikor fog majd fejlesztésekbe az a cég, ha nincs miből? Vagy, hogy miniszterelnök úr amiről maga beszél, az a Kádár-rendszer, ami ellen úgy küzdött, tudja diákként. Kérdések, kérdések, és még az is lehet, hogy Orbán Viktornak mindegyikre van jó válasza is, csak hát soha nem tudjuk meg, mert riporter helyett egy kesztyűs báb ült az asztal másik oldalán.

Ahogy azt sem tudjuk meg, hogy mégis miért mondja a miniszterelnök, hogy mindenki ingyen tanulhat, aki idő alatt elvégzi az egyetemet, és nem megy külföldre. Miért nem teszi hozzá, hogy azért közgazdásznak, jogásznak, vagy éppen újságírónak még így sem tanulhat senki ingyen? És egyébként is, miért jön azzal folyamatosan a Fidesz, hogy Norvégiában nincs orvosképzés, mert a mi pénzünkön kiképzett magyar orvosokat akarják elcsábítani? Amikor igenis van norvég orvosképzés, ráadásul évente több száz norvég tanul nálunk orvosnak, ezzel milliárdokat fizetve a magyar oktatási rendszerbe?

Egy rakás fel nem tett kérdés, ennyi volt tegnap a miniszterelnöki interjú. Mindez mehetett volna akár a közszolgálati televízióban is, csak hát az MTV-nek még évi 67 milliárd forintból sem sikerült eddig nézőket toboroznia. Hogy a Tv2 miért ment bele egy ilyen interjúba, az legyen az ő dolguk a karácsony fa előtt állva, csillagszóróval a kezükben.