Csalás miatt feljelentést tett az ország első roma hírügynöksége, a Roma Sajtóközpont ellen (RSK) ellen a közhasznú szervezet egyik alapító tagja a budapesti VII. kerületi kapitányságon. Lakatos Elza egészen a kezdetektől, 1995 decemberétől 2012 márciusáig dolgozott az RSK-ban újságíróként. Közölte, hogy azért tett rendőrségi feljelentést, mert „kihasználta, tönkretette az RSK”, és most bármikor elárverezhetik a feje fölül a tetőt.

2003-ban az RSK akkori igazgatónak a javaslatára beltagságot és ügyvezetői tisztséget vállalt az RSK cégében, az Opre Médiaszolgáltató Bt-ben azzal az ígérettel, hogy ők fizetik majd utána az alkalmazotti járulékokat. Csakhogy a Bt az elmúlt években jelentős adótartozást halmozott fel, amely miatt most elárverezhetik az újságíró lakását. Az RSK közgyűlése elismerte a tartozást, melyet a Borovszky-ügyben is érintett Opre Bt halmozott fel. Lakatos Elza azt mondta: évek óta többszázezer forinttal tartozik neki az RSK elmaradt fizetés címén, ezekről még csak tartozáselismerő nyilatkozatot sem kapott. Hozzátette, hogy több, mint fél évig peren kívül próbált megegyezni az RSK-t működtető egyesülettel, hiába.

A Roma Sajtóközpont 1991-ben azzal a céllal alakult, hogy roma témájú hírek jelenjenek meg a többségi sajtóban. A hírek, tényfeltáró riportok mellett számos kiadványt jelentettek meg. Köztük a kényszermosdatásokról, a holokauszt túlélőkkel készített interjúkból, legutóbb a romák elleni gyilkosság sorozatról. hvg.hu