„Olvastam az értékelését Szentes  Lázárnak és meglepődtem. Már csak azért is, mert mikor elváltunk a vezetőktől, akkor abban maradtunk, nem fog senki bántó dolgokat mondani. Ami már csak azért is fontos lenne szerintem, mert magyar emberekként legalább adjuk meg a tiszteletet egymásnak. Csalódtam – igaz, nem először. Azért 20 pontot csak összeszedtem, jó lehetőséget adva ezzel a tavaszi jó szerepléshez, mert ha csak ennyit összegyűjt a csapat, a jelenlegi szoros mezőny esetén akár ötödik vagy hatodik lehet vele, ami a kitűzött cél volt. De a dobogó is közel van.
De csalódtam azért is, mert én úriember voltam és segítettem több alkalommal is. Először mindjárt nyáron, amikor egy nagyságrendekkel nagyobb külföldi szerződés helyett a Diósgyőrt választottam külföldi edző „B” verziójaként is. Mert ugye egy gyenge tavasz után, ami Szentes Lázárral zárult, „jó” kommunikációval beharangoztak egy külföldi edzőt, aki lemondta, így kellett valakit találni beugrónak, aki lecsendesíti a felajzott hangulatot. Úgy néz ki, erre jó voltam. Bár sokan óva intettek a szakmai igazgatósditól, ráadásul ő már ült le az előző edző helyett a kispadra…
Azt hiszem, úriember voltam akkor is, amikor lemondtam és ezzel nem kellett a szerződésem lejártáig kifizetni, és a távozásom után sem nyilatkoztam bántót. Talán még emlékeznek, hogy azt mondtam, most nem akarok mondani még semmit, majd ha leülepszik. Na, erre jött Szentesnek ez az értékelése, igaz, volt már eddig is egy-két célozgatás innen-onnan, de azt gondoltam, megáll… Most, ezek után azt mondom, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Foglalkozhatott volna a saját időszakával. Sőt, uram bocsá’, még akár meg is lehetett volna köszönni a munkám az értékelésben, mert ugye Európában lennénk. De ezen nyilatkozat szerint nem így történt. Ehelyett egy ilyet olvastam.
Mi 20 pontot szereztünk. Tavasszal pedig 16 pont jött össze úgy, hogy volt egy ötmeccses vereségszéria, aminek Szentes Lázár is résztvevője volt. Én pedig ehhez a csapathoz jöttem, nem az őszihez. Ebből a gödörből kellett indulni, erről is lehetne beszélni, de az valahogy el lett feledve. Nem mondom, hogy ez velem jó eredmény és elegendő, de sérülések, betegségek és sok egyéb érdekes dolog is belejátszott ebbe. Hogy miért alakult éppen így, arról lehetne sokat polemizálni.
Hivatkozhatnék arra is, amit Szentestől is el kell fogadni a külföldi edzővel kapcsolatban:
„Tavasszal ideiglenesen vettem át a csapatot, folyamatosan az volt a téma, hogy mikor érkezik az új vezetőedző, ami óhatatlanul negatívan hatott a játékosokra, de rám is.”
Hogy én ideiglenesen vettem-e át, azt nem tudom. De annak ellenére, hogy mindenki állította, hogy Szentes már nem akar edzősködni itt, most a DVTK kispadján van ismét. Egy biztos, ez a szakmai igazgatósdi nem ízlik nekem, és úgy néz ki, nem igazán életbiztosítás Miskolcon az edzőknek ebben a felállásban dolgozni, de akár még működhet is, mert a két funkció most egy emberben testesült meg.
Már az elején is vért izzadtam, hogy el tudjam érni, az öltözőbe ne jöjjön be senki az engedélyem nélkül és csak én kommunikáljak a rám bízottakkal. Mert szerintem a csapatnak és ott mindenkinek éreznie kell, hogy ki mutatja az irányt. Ez pedig szerintem a vezetőedző kell, hogy legyen, mert a felelősséget is csak így vállalhatja. Szentes Lázár velem nem jött be az öltözőbe, nélkülem viszont megjelent ott. Emellett konzultált a játékosokkal, a stábtagokkal, küldött el játékosokat, mondott nemet az én kiszemeltjeimre. Volt, akit elengedett haza, volt, akit nem engedett játszani, írta a jelentéseket rólam és küldte a vezetőknek – amit én hiába kértem tőle, sosem kaptam meg, pedig érdekelt volna, mégiscsak rólam szólt. Tehát szépen lassan világossá vált, hogy az én általam eddig ismert vezetőedzői munkakörnek tekintett állás nem igazán az, sőt. Az, hogy én nem éreztem annak és a jogosítványom sem volt az, az a kisebb baj, a nagyobb, hogy úgy nézett ki, hogy a játékosoknál is szépen lassan kikristályosodott ez. Lehet, hogy ez is belejátszott egy-két dologba és az említett „összhangba”, „elszakadásba”, „a tendenciába”. Bár a 10. fordulóban még tíz emberrel legyőztük az MTK-t és a negyedik helyen álltunk. Hogy utána történt-e valami vagy csak így alakult, nem tudom még, de lehet, Szentes Lázár többet tud erről?
De nézzük akkor az utolsó öt meccset, a tendencia miatt. Bár egy vezetőnek, főleg aki edző is, tudnia kellene, hogy a labdarúgásban gyorsan fordulhat a szerencse és balszerencse faktor és vannak jobb és rosszabb periódusok, melyek ezer dologtól függnek.
Debrecen: Vereség, jó játékkal és sok helyzetet teremtve a bajnok és kupagyőztes otthonában.
Kaposvár: Talán én voltam egyedül, aki jeleztem, hogy a Kaposvár legkevésbé sem lebecsülendő ellenfél. Semmiképpen nem azért, mert a keret nagy részét annak idején én választottam ki és a keret nagy százaléka nálam debütált az NB I-ben. De jól ismertem a csapatot. Sokszor mondtam, büszke vagyok rájuk, még ott, a vereség után is. Hangsúlyozom, hogy már nem az én csapatom, az Prukner Lacié, én már ott csak múlt vagyok. Ráadásul a két csapat fizikai mutatóit is pontosan ismertem a felméréseim alapján, az pedig ránk nézve nem sok jót mutatott. Talán az volt az egyetlen vigaszom, hogy jók a meglátásaim. Tehát volt egy csapat, amely más elképzelései szerint lett kialakítva egy-két kivételtől eltekintve és egy, amelyik közelebb áll az elvárásaimhoz. Győzött a második. A DVTK-nál abban a rendszerben nekem nem adathatott meg, hogy a képemre formálhassam a csapatot.
Kecskemét: Döntetlen az addig zsinórban ötször nyerő és nagyon jó formában lévő hazai csapat ellen nem is rossz, főleg úgy, hogy az utolsó percekben nyerhettünk is volna.
Pécs: Azon a döntetlenen még kell gondolkodnom, mint sok minden máson is.
Pápa: Idegenben nyolc emberrel döntetlen úgy, hogy a 94. percben tizenegyessel egyenlít az ellenfél. Bár ott úgy álltam fel a kispadról, hogy na, most itt elég, a médiához érve azt mondtam magamnak, alszom még rá egyet. A Magyar Kupa-vereség már csak az utolsó utáni csepp volt.
Ezek szerint lehetett volna ez máshogy is, de nem lett. Én felálltam. Talán mikor Szentes tavasszal leült Benczés Miki helyére, és utána nyolc meccsből öt vereséget és három győzelmet hozott, akkor ő is elgondolkodhatott volna a tendencián, vagy azon, hogy elszakadt-e valami. Már csak a statisztika miatt is. De ugye én eddig nem mondtam semmit erről, lehet, jobb lett volna, ha ő sem kezd bele ilyesmibe.
A szurkolók távolmaradásában is sokat segíthetett volna vezetőként. Mondjuk, ha nem pénteken lett volna a mérkőzéseink zöme például. Vagy az új igazolások időben a csapathoz kerülnek. Vagy bővebb kerettel gazdálkodhatok. Vagy a kommunikációban, hogy kicsit legyen mindenki türelmesebb. Mert egy új csapat formálódik, sok a sérült, sokan nem is alapoztak velünk, vagy sokan az utolsó utáni pillanatban jöttek, sőt még van, aki nem is játszott, vagy mint ahogy ő is nyilatkozta, még kell egy-két játékost igazolni. De erről sem hallottam.
A „a negatív folyamat megállításáról” annyit mondanék, hogy az Újpest elleni döntetlen idegenben nem rossz, de akkor a Pápán 8 emberrel szerzett döntetlenünk miért volt az? A Honvéd ellen pedig otthon, kettős emberelőnyben elég sokan lehozták volna győztesen a meccset.
Ismételni tudom csak magam. Végig igyekeztem úriember maradni. Mifelénk azt mondják, egy rossz nincs. Akkor, ha ez rossz volt, sokan vagyunk benne, ha nem olyan rossz, akkor pedig hogyan lett így elosztva, hogy kinek jusson a jó és a rossz. Siker csak akkor lehet, ha mindig mindenki mindent megtesz érte. Én pedig így tettem. Remélem, mindenki így volt ezzel. Egy biztos, nem így szerettem volna zárni ezt az ügyet és nem is igen szólaltam volna meg.
Bár még egy dolgot megjegyeznék, ha már elég sok statisztika elhangzott. Mikor eljöttem Miskolcról, kaptam egy táblázatot az eddig ott szereplő edzők eredményeivel. Még én magam is elcsodálkoztam, mert 20 meccsel, 8 győzelemmel, 6 döntetlennel és 6 vereséggel én lettem az első a rangsorban és hogy mennyi általam nagyon tisztelt edzőt sikerült megelőznöm. Egy biztos, nem akarom én ezt túlértékelni, de az azért biztos, Sisa Tibor nem a diósgyőri futball megrontója. A tiszteletet, úgy gondolom, legalább illene megadni azok után, ami és ahogy történt. Remélem, most már mindenki azzal foglalkozik, ami a dolga.”