Azonnali hatállyal felfüggesztette  a kormány az irányítása alá tartozó fejezeteknél dolgozók számára a jogszabály alapján járó juttatásokon kívüli egyéb kifizetéseket – írja a Világgazdaság.

 

A lapnak Hajdu Petra, a kormányszóvivő sajtófőnöke elmondta: a kormány álláspontja, hogy egyetlen egy minisztérium sem szakadhat el a valóságtól, és mivel 2012-ben Magyarországon nem volt gazdasági növekedés, ezért nem lehet plusz kiadással terhelni a tárcák költségvetését. Ebből fakadóan az év végén, béren felüli és béren kívüli juttatásokra nincs lehetőség semmilyen formában – tette hozzá.

A Világgazdaságnak nagyobb szerencséje volt, mint a múlt héten a kérdést szintén feltevő Népszavának: akkor Giró-Szász András ugyan azt írta, hogy utánajárnak a kérdésnek, de azért a lapnál érdeklődött a 2002 és 2010 között kiosztott kormányzati jutalmakról.