Busás összegekhez jutottak  a balliberális oldal neves személyiségei az előző kormánytól kapott megrendelések révén, mivel tíz cég kapta meg a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idején tanácsadásra elköltött 17 milliárd forint több mint harmadát. Lengyel Lászlónak például egy tanulmányért oldalanként 269 ezer forintot fizettek, míg az akkor még Oszkó Péter vezette Deloitte a Malév-privatizációhoz írt tanulmányokat.

A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok több mint ötszörösét fordították tanácsadásra, mint az Orbán-kabinet a teljes második ciklus során tervezi. A Hvg.hu azt követően kérte ki a Miniszterelnökségtől a 2006–10 közötti kormányzati tanácsadásra, ehhez kapcsolódó kutatásokra, tanulmányokra elköltött összegekről készült összesített kimutatást, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idén októberben nyilvánosságra hozta, mennyit költött ugyanezen célokra a második Orbán-kabinet.

Tíz cég kapta meg a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idején tanácsadásra elköltött 17 milliárd forint több mint harmadát, amiről szerdán a Miniszterelnökség adataira hivatkozva a Hvg.hu írt. A legfőbb partnerek között volt a nemzetközi piacok négy legnagyobb könyvvizsgáló cége. Közülük a legtöbb pályázati pénzt a Simor András későbbi jegybankelnök vezette Deloitte nyerte, összesen több mint 850 millió forintért adtak tanácsokat a kabinetnek. Összességében a legtöbb megrendelést a Szonda Ipsos kapta, amely 2006 és 2010 között 1,3 milliárd forintért dolgozott. A minisztériumok és háttérintézményeik a legtöbbet szaktanácsadásra és tanulmánykészítésre fordították, mindkét területen a legtöbb pénzt a kisebb cégekkel kötött szerződések alapján, elaprózva költötték el.

Oszkó részt vett a Malév privatizációjában

Az MNO birtokába került részletes kimutatásból egyebek mellett kiderül, hogy a Simor és Oszkó Péter vezette Deloitte összesen 857 millió forint összegben nyert el pénzeket. Simor helyét 2007 márciusában Oszkó foglalta el, aki a Tátrai Miklós vezette Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel 2007. szeptember 28-án kötött szerződést 14,94 millió forint értékben. A megállapodás a Malév Zrt. privatizációjával kapcsolatos európai bizottsági bejelentés elkészítésében való közreműködés tárgyában köttetett.

Oszkó Péter ez irányú szerepvállalása azért is furcsa, mivel a Malév csődjében meghatározó szerepet játszó bizottsági határozat idején mélyen hallgatott arról, hogy a WizzAirnél vállalt igazgatósági tagságot. A WizzAir a Malév egyik fő riválisa volt, éppen ezért nehezen lehetett elhinni azt, hogy a volt pénzügyminiszter semmilyen információt nem adott az állami cég helyzetéről. A volt pénzügyminiszter akkor az MNO-nak azt mondta, hogy az igazgatósági munkája során semmilyen összefüggésben nem kerültek szóba a Malévvel kapcsolatos ügyek.

Oszkóék egyébként még a Bajnai Gordon vezette gazdasági minisztériummal is szerződtek 2008. november 4-én, 107,4 millió forint értékben, amely kontraktus stratégiai és szakpolitikai tanácsadást takart.

Karácsonyék sem jártak rosszul

Karácsony Gergely, aki jelenleg az LMP frakcióvezető-helyettese, 2002 és 2008 között Horn Gábor mellett a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs államtitkárságán dolgozott, 2007–10 között pedig a Medián kutatási igazgatója volt. A Medián összesen 716 millió forint értékben nyert el adófizetői pénzeket a szociálliberális kormányok idején.

2009. február 26-án alakult párttá az LMP, amelynek Karácsony ekkor már a tagja volt, és érdekes módon a Medián még január 16-án 226,8 milliós értékben szerződött a már Draskovics Tibor vezette minisztériummal. 2009. június 4-én a Medián 48 milliós értékben közvélemény-kutatási feladatok lebonyolítására szerződött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel.

Lengyel 269 ezret keresett oldalanként

A Lengyel László – a mostani kormány legerősebb kritikusa – által vezetett Pénzügykutató Zrt. 2006–10 között összesen 316 millió forint értékben jutott pénzekhez. A kormányzati háttérintézményként funkcionáló Ecostat például 2007. október 12-én egy a nyugdíjrendszer reformájáról szóló 217 oldalas tanulmányért 58,5 milliót fizetett Lengyel Lászlónak, ami 269 585 forintos oldalárat jelent. 2008-ban egy 160 és egy 190 oldalas tanulmányért összesen 96 millió forintot fizettek, az év végén pedig egy újabb 30 millió forintos szerződés született a két fél között.

Furcsa hasonlóságok

Vértes András Gyurcsány Ferenc lemondása után az egyik szocialista miniszterelnök-jelölt volt, az általa vezetett a GKI összesen 393 millió forintos megrendelést kapott az előző ciklusban. Érdekesség, hogy a Szűcs Erika irányította Szociális és Munkaügyi Minisztérium a munkahelyteremtő EU-támogatás jelentési–monitoring rendszerének továbbfejlesztéséről szóló tanulmányt egy időszakban kétszer is megrendelte a GKI-től a Corvinus Egyetem 11,76 millió és 11,52 millió forint értékben. Az ugyanebben a témában készült tanulmány elkészítéséért a GKI-cégcsoport 2009. január 8-án újabb 17,28 millió forintot nyert el.-írja az mno.hu