Az idei ősz melege a fűtésszámlában is kimutatható

– A tavalyi számlákhoz hasonlítva  jó pár ezer forint megtakarítást mutat a mostani ősz – elemezte gázszámláit Géza. Középkorú olvasónk családjával egy 130 négyzetméteres, régi ablakokkal, de szigetelt falakkal rendelkező házban él. – Október 29-én kezdtünk fűteni, egy hónap alatt 48 köbméter gáz fogyott – mondta Attila. 2006-ban épült, alaposan szigetelt, 60 négyzetméteres tetőtéri lakásban él, ahol a 21 fokos meleg ilyen időben könnyedén tartható. – Csak reggel indul be a kazán, hiszen nem egyszer 5 fokos hajnalra ébredtünk.

A GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. megfigyelése szerint 1 Celsius-foknyi hőmérséklet-változás 5-6 százalék elmozdulást jelent a fűtési energia felhasználásában. Azaz ha egy fokkal melegebb van, 5-6 százalékkal kevesebb energiát használunk fel, ennyivel csökken a havi kiadásunk. A külső hőmérséklet és a gázfogyasztás közötti összefüggést Sugár Andrásnak, a Corvinus Egyetem adjunktusának tanulmánya is igazolja. Mint 2011-es elemzésében írja, az elmúlt évek téli hónapjaiban – eléggé szabályszerűen – egy fokkal hidegebb idő esetén 2-2,5 millió köbméterrel magasabb volt az átlagos napi gázfogyasztás. Az is kiderült, hogy a 2007 és 2009 közötti évek melegebbek voltak, ami magyarázza a viszonylag alacsony gázfogyasztást.

A hőmérséklet-növekedést a meteorológusok adatai is alátámasztják: 2009 ősze az átlagosnál 5 fokkal volt melegebb. Az idei ősz még ezt az értéket is meghaladja. – A 2010-es év hőmérséklet szempontjából átlagosnak tekinthető. Viszont 1901 óta alig fordult elő olyan időszak, hogy a fagyos napok száma olyan alacsony legyen, mint most ősszel – mondta lapunknak Aszalos István, az Országos Meteorológiai Szolgálat Dél-magyarországi Regionális Központ munkatársa. http://www.delmagyar.hu