A chippendale fiúkról szóló  Magic boys nagyott bukott a mozikban, de a többi ősszel bemutatott magyar film is sorban alulteljesített. Nemcsak a két művészfilm, az Aglaja és a Drága besúgott barátaim taszította a nézőket, de az eredetileg közönségfilmnek szánt Tüskevárat sem nézték agyon az iskolások.
Anyagilag a Koltai Róbert rendezte Magic Boys című angol-magyar-koprodukció hozta a legnagyobb veszteséget ősszel a magyar mozikban. A 800 millió forintba került zavaros krimi-vígjáték eddig a csöcsök, pöcsök és lecsúszott hollywoodi sztárok ellenére 33 ezer nézőt vonzott csak, ami 40,8 millió bruttó jegybevételt jelent. Hiába futott az RTL Klub a szponzorként befektetett 40 millió forintja után, és közölte a pr-anyagokat a film két éve előzetes letartóztatásba került produceréről P. Koltai Gáborról, ez sem mentette a filmet.

 

Az október 13-ai bemutatója óta a Tüskevár című film a rendező-forgalmazó Balogh György elmondása szerint 24 812 nézőt hozott országszerte, ami szintén az alkotók várakozásai alatt maradt. A 80 millió forintos költségből a hét éven át készülő filmnek ez 28 millió forint visszatérülését jelenti. Pedig ötven kópián nyomatták, és a rendező a bemutatón optimistán 300 ezer nézőt jósolt.

Cserhalmi Sára filmjét, a Drága besúgott barátaimat a szeptember 13-ai bemutató óta 6388 néző látta csupán. A Színművészeti Egyetem, a Pusztai Ferenc-féle KMH Film és az I’m Film közreműködésével 70 millió forintból készült ügynökfilm csak 8 millió bevételt termelt.

Deák Krisztinának, az Eszterkönyv és a Jadviga párnája rendezőjének kelet-európai artistacsaládról szóló Aglaja című magyar-lengyel-román koprodukciós játékfilmjét október 13-tól 4300 néző látta csak, amivel összesen 5 millió forintot hoztak vissza. Pedig a 460 millió forintból forgatott film az egyetlen, ami állami támogatást is kapott az ősszel bemutatott magyar mozgóképek közül: 200 millió forintot. „Az Aglaja forgalmazása nem ért véget az itthoni mozi bemutatóval. A film világforgalmazását lengyel producerünk intézi. Az Aglaja leginkább a televízió-eladásokból várhat majd bevételt”- nyilatkozta a producer Muhi András.