Jogtalan adókedvezménnyel és szabálytalan bérkifizetéssel akarta csökkenteni költségeit a Dunántúl egyik legnagyobb lapkiadója – közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatósága sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

 

Ráskai Rita tájékoztatása szerint emiatt az államot összesen 22,5 millió forint kár érte. A lapkiadó és terjesztőhálózatot üzemeltető gazdasági társaság korábban sorra nyerte a helyi önkormányzatok pályázatait, amelyek a településekről hírt adó heti lapok szerkesztésére, kiadására, terjesztésére, valamint nyomdai szolgáltatásokra vonatkoztak – áll a közleményben.

A kiadó az önkormányzatoknak az elvégzett munkát termékértékesítésként számlázta, és ezzel jogtalanul alkalmazta az öt százalékos kedvezményes adókulcsot; a csalás miatt összesen 14 millió forint áfabevételtől esett el az állam – állítja a bűnügyi igazgatóság.

Közlésük szerint a lapcsoport gazdálkodásának vizsgálatakor más szabálytalanságra is fény derült: több mint 8,5 millió forint közterhet spórolt meg a cég azzal, hogy alkalmazottai bérének egy részét hamis útnyilvántartásokkal megalapozott útiköltségként fizette ki.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytatott nyomozást, amelynek lezárása után a pénzügyi nyomozók vádemelést javasoltak a Veszprémi Városi Ügyészségnek. A kár enyhítéseként az ügyvezető vagyonából több mint hétmillió forintot zároltak – tette hozzá a sajtóreferens.