Hiába rendeztek kirohanást  a hvg.hu ellen a parlamentben, a hírportál újabb tényfeltáró cikket közölt Semjén szakdolgozatáról.

A hvg.hu-n megjelent újabb írás szerint, eltér egymástól Semjén Zsolt 1992-ben az ELTE-n megvédett szociológia szakdolgozatának a hírportál által vizsgált első, illetve a kormany.hu-ra kikerült második változata. Az első miniszterelnök-helyettes szociológia dolgozatának nyilvánosságra hozott második, javított kiadásában a „javítás” jelentős részben szó szerint megegyezik konzulensének, Molnár Attilának egy évvel később, a Valóság című folyóiratban megjelent tanulmányával.

Emlékeztetnek: Semjén nyilvánosságra hozott leckekönyve szerint az ELTE szociológia szakán a kereszténydemokrata politikus szakdolgozati konzulense Molnár Attila volt, a szakdolgozat címlapján is a szociológus neve szerepel.

Korábban a hvg.hu arról is beszámolt, hogy Semjén szakdolgozata 1992-ben megosztotta a bírálóit: az egyik vallásszociológus egyest, a másik bíráló jelest adott, végül az ellentmondás feloldására egy harmadik bírálót kértek fel. Csákó Mihály akkori intézetvezető-helyettes emlékei szerint Semjén szakdolgozatával az volt a gond, hogy nem tartalmazott szociológiai megállapításokat, főleg a szakirodalmat ismételte, másrészt „kevés volt benne az önálló gondolat”.