Bréking. Kiakadt a KDNP az Utolsó Vacsorán ahol szarevők ülnek

Szegeden november 17-én nyílt tárlat Kontrasztok vonzásában címmel az önkormányzati pénzből üzemeltetett REÖK-palotában, a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. Regionális Összművészeti Központjában, ahol szürreális installációtól hiperrealista festményekig minden előfordult. Az indulatok Győrffy László „Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben” című alkotása láttán szabadultak el, az asztalon egy levágott kézfej mellett díszelgő, 12 tányérnyi szarkupac és a fölé lógatott koponyás kép sokak szerint nem más, mint Jézus és tizenkét apostol utolsó vacsorájának polgárpukkasztó ábrázolása.

 

Fotó: szegedma.hu
A szegedm.hu beszámolója szerint a szerint a városi közgyűlés kulturális bizottságának KDNP-s és fideszes tagjai már szerda óta tombolnak a kiállítás miatt: „a vallásgyalázást, istenkáromlást nem lehet közpénzből támogatni, a művészet ilyen irányú szabad megvalósulásának a helye a magángaléria”. Kalmár Ferenc, a KDNP megyei elnöke sajtóközleményben fejezte ki nemtetszését az installáció ellen: „A Kereszténydemokrata Néppárt szegedi képviselőiként megdöbbenéssel és értetlenül állunk az előtt a tény előtt, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. Regionális Összművészeti Központjában megjelenhet a Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben címet viselő installáció. A korhatár nélkül látogatható, közpénzből, önkormányzati tulajdonú cég által működtetett intézményben megjelenő képződmény nemcsak a hívő, vallásos emberek, de valamennyi jó érzésű polgár érzékenységét sérti. Úgy véljük, ez az eset nem maradhat következmények nélkül.

Kiakadt Juhász András, a Csongrád Megyei Református Egyházmegye jegyzője is, aki szerint a fekáliavacsora „túlmegy már egy bizonyos határon, nemcsak a kereszténységet, a keresztény és keresztyén emberek millióit sérti, hanem a pászka vacsora és a teremtés okán a több ezer éves zsidó hagyományt is.”