Mostanában sokat hallani ezt a szóképet. Kényszerképzetem támad, ha ezt hallom. Olyankor magam előtt látom a csülekedő balosokat, ahogy tömörülnek a párt által szervezett autóbuszban, és indulnak tömörülni: fogcsikorgatva és szemüket meregetve eregetnek orbánfóbiás szidalmakat, nyáluk fröcsög, és egymás szájszagának felhőjében utaznak tömören a gyűlés helyszíne felé. Ahol a kis libatolvaj hamisan szónokló sírós hangját és képzavaros beszédét hallgatva tömörülnek egy kis téren, hogy még tömörebben töltsék be a légteret. És a kis libatolvaj pongyola monológja alatt, mely beszéd teljesen nélkülözi a tömörséget, az oda tömörült tömeg örül, nyálát fröcsögtetve skandálja, hogy „orbán takarodj”. Ebből is kiviláglik fantáziátlanságuk és hagyományosan lenyúlós hajlamuk, hogy még eredeti skandálnivalót sem voltak képesek kitalálni, ehelyett ellopták a másik oldal rigmusát. Azt a rigmust, melynek szerzői jogát félig-meddig magamnak vindikálom, hiszen aki ott volt azon a napon, hallhatta, hogy elsők között mondtam ki hangosan, hogy „gyurcsány takarodj.” De ezzel persze nem akarok magamnak fölösleges érdemeket szerezni, hiszen a politikát tömören megvetem, csupán az igazságérzetem vezetett, és a gazsággal szembeni egészséges indulatom.
Szóval ez a tömörülés saját szólamot sem talált ki azóta, hogy tizenkilencben először „tömörült” kunbéla körül, aki aztán repülőgépen megszökött Moszkvába, megrakva bőven a gépet az ország tömör aranykészletével. (Ezt Kosztolányi elég tömören s érzékletesen írja meg az Édes Anna című regényben.) De az igazi „baloldali tömörülés” a második világháború után jövendett el, amikor a kisebbségben lévő szemlélet kékcédulás csalással szerezte meg a hatalmat. Akkor pl. nem buszokon, hanem teherautókon tömörültek, és egymás szájszagának felhőjében utaztak több választókerületbe, hogy megtöbbszörözzék szavazataikat, és a kisebbséget többséggé hazudják. Elfordultak az ÉGTŐL s a csillagoktól, miközben jelképüknek a csillagot választották, amely ellentmondás szintén példázza egy hazugságra épülő ideológia lényegét. Majd mikor elmúlt Ötvenhat, nevet és színt váltottak, és ott tömörültek az új fedőnevű párt vezetője körül. És harminchárom évvel később egy tömör tartalmú ülésen, melyen az akkori kormánytagok ültek, eldöntötték, hogy ismét nevet s színt váltanak, s innentől kezdve a feketét fehérnek hívják, a fehéret pedig feketének: az ellenforradalom feliratot forradalom táblára cserélik, a szocializmus felé fordított iránytűt eldobják, és a kapitalizmust jelölik ki irányadónak. S ezzel, gondolták, a dolog így rendben is van. Megérezvén az eljövendő változások szelét, még időben tömörültek a privatizálandó állami végek körül, és két forintért vették meg új birodalmuk számára az ország nemzeti vagyonát. Tömörültek a vánkosok cihájában a pénzköteget, meg a külföldi bankszámlákon a milliárdok, „ofsorok” fedezékében az eltitkolt jövedelmek, s mindez a templom egerével versengő jövő rovására. A kétezres évek közepén pedig tetőzött a Julien Benda által megjósolt Az írástudók árulása, amikor Nobel-díjra jelölt kitűnő írók kerültek a hazugság kormányfőjének hálójába, és a nyilvánvaló hazugságot saját tekintélyük által mosták (volna) tisztára. Ama írástudók pedig, akik legalábbis látszólag ragaszkodtak volna valami rendező elvhez, és az igazsághoz, Szókratész módjára tudatlannak, hülyének és vaksinak mutatták magukat, ahogy a három majom, mely nem szól, nem lát és nem hall. Teszik ezt annak biztos tudatában, hogy ők is előbb-utóbb a hazugsággyár nyersanyagává válnak: bedarálják és csontlisztként értékesítik testét, vérét pászkában sütik ki, és mindezt megetetik a néppel.
Manapság újra tömörülnek. Külföldi felbujtójuk uszításának hátszelével újra tömörülnek. Egymás szájszagának felhőjében.
Tömörülnek.
Baloldali fedőnév alatt.
Calvero