A UPC szerint a cég díjakat és a csomagokat nem érintő, jogszabályszerű szerződésmódosítást kezdeményezett ügyfeleinél, egyben egyeztetést kezdeményezett a hírközlési hatósággal, amely hétfőn jelentette be, hogy vizsgálatot indított a szolgáltató eljárásával kapcsolatban.

„A UPC Magyarország a hatályos jogszabályoknak és az érvényes szerződési feltételeknek megfelelően ajánlja előfizetőinek a szerződésük ráutaló magatartással történő megkötését” – tartalmazza a társaság keddi közleménye, amelyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által hétfőn közöltekre reagált. A hatóság hétfőn jelentette be, hogy hivatalból vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy a UPC a hírközlési jogszabályoknak megfelelően kívánja-e módosítani szerződéseit ügyfeleivel. A hatóság a cég előfizetőit gondosságra intette és arra figyelmeztette őket: ha elfogadják a módosítást, később akár díjemelést is könnyen érvényesíthet a szolgáltató.
A UPC közölte: a szerződés megújítása kizárólag formai változást jelent, annak érdekében, hogy az előfizetők számára is megkönnyítse, egyszerűbbé és gyorsabbá tegye az ügykezelést. Az esetleges félreértések tisztázása érdekében a UPC egyeztetést kezdeményezett a szerződésmódosítást vizsgáló NMHH-val.
A társaság hangsúlyozza: az új szerződések ugyanazzal a tartalommal jönnek létre, mint a korábbiak, a szolgáltatásokhoz kapcsolódó egyetlen feltétel sem változik. A hatályos jogszabályok minden szerződéses forma esetén ugyanolyan jogokat és lehetőségeket biztosítanak a fogyasztóknak – tudatták. Ugyanakkor a ráutaló magatartással létrejött szerződések lényegesen kevesebb adminisztrációs terhet rónak a szolgáltatóra és az előfizetőre is.
A kommünikében emlékeztetnek arra, hogy a ráutaló magatartással történő szerződéskötés a hírközlési szabályozásban is hosszú évek óta létező, tömegesen használt szerződéskötési forma. A szolgáltatónak ebben az esetben is a jogszabályban meghatározott módon, közvetlenül, írásban kell értesítenie az ügyfeleket.
A UPC ugyanakkor azt is közölte: a módosítások elfogadásához vagy elutasításához a ráutaló magatartásos forma sokkal rugalmasabb módszert biztosít: postai írásos vagy telefonos szóbeli visszajelzés helyett pusztán a szolgáltatás igénybevételének folytatásával és a havidíj megfizetésével jelezhetik álláspontjukat az előfizetők, de emellett a szokásos ügyfélszolgálati elérhetőségeken is nyilatkozhatnak választásukról.