Olvasom a különböző hírportálokon, hogy az európai országok folyamatosan
készítik elő a megszorító csomagjaikat. Azonban ezek a csomagok szinte
egy kaptafán készülnek, hiszen mindegyik a lakosságot ezen belül a
szegényebb rétegeket sújtják. Még véletlenül sem szólnak arról a hírek,
hogy az állami megrendeléseknek a túlzottan magas költségeit szorítsák
vissza. Pedig javarészt, mint kis hazánkban is ezen úszik el a legtöbb
pénz. Természetesen a mi politikusaink sem mernek hozzá nyúlnia a „mézes
köcsöghöz” mivel a háttérből irányító gazdasági körök, akik élvezik az
állami megrendeléseknek az előnyeit hozzá nyúlása estén már rögtön új
képviselőket, keresnének helyettük. Így nem kell azon csodálkoznunk,
hogy folyamatosan nőnek a lakosságnak a terhei és lassan majd a
levegővételért is adót kell fizetnünk. Lásd közművezeték adó.

 

Kanyog Miklós