Matolcsy: Kisgyermekeink fenekén kis piros pont van

A fórumon részt vevő egyik középkorú úr arra kérdezett rá, hogy Bajnai Gordon kelet-ázsiai ivadékoknak nevezte a Fidesz-szavazókat. (Valójában Bajnai arról beszélt, hogy olyan átjárás van a Jobbik és a Fidesz szavazói közt, mint ahogy a közép-ázsiai határokon járnak át az emberek.)

 

Matolcsy erre azt mondta: „Mi büszkék vagyunk, hogy Ázsiából jöttünk. Kisgyermekeink fenekén 100-ból 30 esetben hat hétig kis, piros pont van, mint a japán kisgyermekek fenekén.” Hozzátette, hogy ezt japán tudósok mondták neki. Az ázsiai kapcsolat hasznosságáról elmondta, hogy a kínai tárgyalások elején mindig a magyar-kínai közös kapcsolatokat emlegetik.

Matolcsy beszélt a pénzvilág elleni „gigászi küzdelemről” is, amelyet egy olyan „macska-egér harchoz” hasonlított, ahol „mi leszünk a macskák”.