Lenézést, megvetést sugallt Balog  Zoltán keddi, „a pedagógusok nem akarnak dolgozni” témájú mondata. A miniszter későbbi bocsánatkérését a PDSZ ne fogadja el. Érik a sztrájk.

 

„Szerencsétlen mondat hagyta el Balog Zoltán száját egy gödöllői szoboravató ünnepség végén. Ez a mondat lenézést, megvetést sugallt azzal a pedagógustársadalommal szemben, mely végső elkeseredésében, úgy tűnik, a legkeményebb érdekérvényesítő eszköz – a sztrájk – bevetésére kényszerül. A miniszter azóta rádöbbent kijelentésének súlyos voltára, és elnézést kért” – olvasható a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményében. Mint írják, a közoktatásért felelős államtitkárság kommunikációja régóta azt sugallja, hogy valójában semmire sem becsüli az irányítása alá tartozó pedagógusok munkáját.

A közlemény sérelmezi, hogy a keddi parlamenti vitanapon is számtalan hamis állítás, sértő megjegyzés hangzott el a tanárokkal kapcsolatban. Volt, aki arra ragadtatta magát, hogy az elmúlt hatvan év minden hibájáért a pedagógusokat tette felelőssé. Az ülésteremben ülő államtitkár szeme sem rebbent a kijelentés hallatán, nem érezte kötelességének megszólalni párttársa kínos mondatai kapcsán.

„Cipollaként küldik szemünkbe a fényt – az életpályamodell béremelési mézesmadzagját –, arra számítva, hogy így lesz a fejben sötét. Konokul ismételgetik, hogy nem lesz elbocsájtás, s közben titkos tanulmányokat készíttetnek annak várható hatásairól. Mindezek napfényre kerülésekor pirulás nélkül tagadják le azokat. Álszent mondatok hangzanak el az erkölcstan fontosságáról, s közben pedig ez az egész kutyakomédia úgy etikátlan, ahogy van.”

A PDSZ szerint a szaktárca „nem tekinti partnerségre érdemesnek azokat, akiknek életét fenekestül forgatja fel. Nem gondolja, hogy figyelembe kell venni azok véleményét akik, ‘hazudnak, rémhíreket terjesztenek, riogatnak’. Akik meg csendben, de egyre növekvő döbbenettel, kitágult pupillákkal figyelik, hogy mit kényszerítenek az iskolákra – nos, ők nem számítanak. Úgysem szólnak, úgyis megcsinálják. Azok, akiket nem bocsájtottak el.”

Nincs az a miniszteri bocsánatkérés, mely ezt a mentalitást megbocsáthatóvá teszi – zárul a közlemény.