Napi 8000. Kajakkal szeli át az Atlanti-óceánt két magyar fiatal

Két magyar fiatal arra  készül, hogy 2013 novemberében páros kajakkal, a világon elsőként megszakítás és külső segítség nélkül, minden korábbinál hosszabb távon szelje át az Atlanti-óceánt.

 

Kovácsik Levente és Szabó Norbert Ádám várhatóan 70 nap alatt teszi meg a 6500 kilométeres távolságot egy 80 centiméter széles, 6,5 méter hosszú és 1,5 méter magas páros kajakkal.

A két extrémsportoló a Fiatal Vállalkozók Hete programsorozat keretében mutatta be a Túl az Óperencián elnevezésű projektet szerdán Budapesten. Mint elmondták, az igen karcsú, így instabil, de gyors kajak a benne ülőkkel és a háromszáz kilogrammnyi élelemmel együtt 650 kilogrammot fog nyomni az út elején. Egymást háromóránként váltva fognak evezni, miközben naponta átlagosan 8000 kalóriát égetnek el fejenként. Az ivóvizet a magukkal vitt készülékkel a tengervízből nyerik.

„Szeretjük a kihívásokat, szeretnénk megmérettetni. Ez remek útja lehet önmagunk megismerésének és az önmegvalósításnak” – mondta el az építésznek tanuló Levente, aki mintegy tízéves barátságot ápol a közgazdász végzettségű Ádámmal. A nem mindennapi kaland ötlete egy unalmasra nyúlt, szélcsendes balatoni vitorlázáson jutott eszükbe.

A tervek szerint 2013 novemberében startol a páros kajak Spanyolország partjairól. A huszonéves fiatalok vállalkozásának előkészületei, az út mindennapjai, viszontagságai és sikerei a http://farfaraway.hu és a http://farfarawayhu.com internetes oldalon követhetők figyelemmel.

Nem ők lesznek az első magyarok, akik átszelik az Atlanti-óceánt: tavaly decemberben indult útjára Rakoncay Gábor, aki – sok megpróbáltatáson keresztül – a világon elsőként, 60 nap alatt átkenuzta az óceánt. Rakonczay jelenleg könyvet ír, olyan külföldi kenusokat edz, akik az ő babérjaira törnek, és ha a kenuja is hazatér egyszer, akár jöhetnek az új kalandok.21105_kajak-ocean2