De annyira félnek a reakcióktól, hogy inkább letiltották a YouTube-videó alatt a hozzászólásokat, és értékelni sem lehet azt.

 

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nem először teper a fiatalság kegyeiért: tavaly decemberben már előrukkoltak egy videóval, amiben egy fiú és egy lány egymásra találásának történetét tálalták, de ezen túl nem sok mindent. A két perces videónak a lényegi része alighanem az a néhány másodperc akar lenni, amikor a szerelmespár erősebbik fele leszakít egy elérhetőség-cetlit a kormányzati ösztöndíjat reklámozó tacepaóról az egyetem faliújságján. Nem is rajongtak érte az emberek: a színskála, ami a reakciók hangvételét illeti a videó alatt, bőven a pirosban van – majdnem tízszer annyian nyomtak a lefelé mutató hüvelykujjra, mint a felfelé mutatóra.

A videó a Fidesz-kormányzat által gründolt Új Nemzedék megbízásából készült, ami saját maga szerint azért jött létre, „hogy mindenki saját szavaival mondhassa el, mit változtatna meg, mit mentene át a jelenből a jövőbe, mit vár a ma döntéshozóitól, és hogyan képzeli el azt a helyet, amely az otthont jelenti. Az édes otthont, amelyből csak egy van ezen a világon. Ami nem más, mint Magyarország. Magyarország, ahol születtél és ahol felnőttél: a mindenre kapható Balaton, az örökifjú Margitsziget, a végtelen Alföld, a lefordíthatatlan hangulatú anyanyelv. Legyen ez tényleg az az ország, ahol nemcsak lakni, de élni is szeretnél.”

Nem véletlen az igyekezet
Ha valakinek még zavaros volna, mi ez az egész: egy ifjúságpolitikai koncepció, aminek célja, hogy a magyar fiatalok magyar földön kamatoztassák a tudásukat, ne költözzenek el sem a tiroli hegyvidékre, se a ködös Albionba. Az igyekezet nem véletlen: az Ipsos 2011 negyedik negyedévében kérdezett meg több mint ötszáz, 15-25 év közötti fiatalt a külföldi munkavállalásról, az eredmény pedig az lett, hogy egyharmaduk az országhatáron kívül képzeli el jövőjét a magasabb kereset és életszínvonal reményében.

Az Új Nemzedék most újabb videóval jelentkezett: ezen a csöpögős zongorozást felcseréli a rádióbarát punkrock, a szerelem helyett pedig a barátság a központi téma, abban a formában, hogy egy éppen külföldre utazó fiatal az iPhone-ján idézi fel az elmúlt nyár emlékeit.

Minden ideköt – szól a szlogen a balatoni dinnyézős, fesztiválozós, pancsolós, műrepülős, Gödörnél sörözős videó végén, aminek kapcsán most nagyvonalúan hanyagoljuk, hogy mennyit költöttek rá közpénzből. Sokkal komolyabb (elvi) probléma, hogy mind a kommentezés, mind az értékelés lehetősége le van már tiltva alatta. Nos, ha a kormány ilyen egyirányúan képzeli el a párbeszéd kezdeményezését (fél a válaszoktól?), akkor ne lepődjön meg, ha ilyen, nagyon is jogos publicisztikák születnek elvándorló huszon- és harmincévesekről. Ezzel együtt persze optimista hevülettel figyeljük, hogy a szintén optimista Új Nemzedék program hogyan képzeli el „idekötni” a magyar fiatalokat. Mármint az önfényezős videókon túl. nyugat.hu