Az utóbbi időben érezhetően megemelkedett az uzsorásokkal kapcsolatos állampolgári bejelentések száma.

 Számos magánszemély kérte az adóhatóságtól, hogy indítson vagyonvizsgálatot a kistelepülések uzsorásai ellen – írta a Magyar Nemzet. A lap hétfői számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője elmondta: az utóbbi időben érezhetően megemelkedett az uzsorásokkal kapcsolatos állampolgári bejelentések száma.

Linczmayer Szilvia szerint ezek a beadványok rendszerint a kisebb falvak nehéz sorban élő lakóitól érkeznek. A szóvivő elmondta, hogy január és szeptember között összesen 23 ezer állampolgári bejelentés érkezett az adóhatósághoz, amelyek túlnyomó többségében arra hívják fel a figyelmét, hogy egyes magánszemélyek és vállalkozások nem tartják be az adóügyi előírásokat. „A jelzések legtöbbször a feketegazdaság egyes résztvevőiről próbálták lerántani a leplet” – fogalmazott Linczmayer Szilvia.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy a hivatal minden bejelentést megvizsgál, de eljárást csak akkor indítanak, ha az „kellő mennyiségű megalapozott információt” tartalmaz. Közlése szerint az idén őszig lezárult vagyonosodási vizsgálatok közül 300 indult közérdekű bejelentés alapján.