Kolompárék nem fizették ki a söröket (sem)

Egy balatonlellei vállalkozó Kolompár  megrendelésére 2010. május 15-től szeptember elsejéig ebédeltette a lellei állami üdülőbe érkező roma fiatalokat és tábori dolgozókat, de pénzt végül nem kapott – írja a Magyar Nemzet. Ugyanis miután Kolompárék nem újították fel az épületet, nem hoztak létre roma felnőttképzési központot, és a Magyar Nemzet szerint roma gyerekek helyett cigány politikusokat üdültettek a táborban, az állam felbontotta az Országos Cigány Önkormányzattal a szerződést, és visszavonta az erre megítélt 21 millió forintos támogatást meg az üdülő haszonbérleti jogát. (Fotó: Kolompár a nagy miskolci tüntetésen)

 

A 7,3 millió forintos gyermekétkeztetési számlát az az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) jogutódjának, az Országos Roma Önkormányzatnak (ORÖ) kellene kifizetnie. A lap szerint Kolompár Orbán a balatonlellei vendéglőben 2010 nyarán többször megfordult a családjával, és ládaszám rendelte a söröket, de nem fizetett, és közel négyszázezres adósságot hagyott maga után.

A rendőrség várhatóan decemberben zárja le a nyomozást az ügyben.

A Kolompár Orbán vezette OCÖ a Gyurcsány- és Bajnai-kormány idején a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint – bírságokkal és késedelmi kamatokkal együtt – összesen 243 millió forint tartozást halmozott fel.

Kolompár Orbánt júliusban részben társtettesként, részben folytatólagosan elkövetett jogosulatlan gazdasági előny bűntettében, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése bűntettében mondták ki bűnösnek, és ítélték börtönre.