Az idén már nem rendeznek  több rádiós tájfutó versenyt Magyarországon. Ezért a jövő évi. Lengyelországban sorra kerülő 19. Európa-bajnokságra legfeljebb külföldön lehetne elkezdeni az igazi felkészülést. Támogatás híján azonban erre sajnos nincs lehetőség. A válogatott egyedüli borsodi tagja, Kovács Attila is csak a Bükk túlsó felére jutott el a hétvégén.
A mintegy 400 indulóval lezajlott Eger Grand Prix nemzetközi tájékozódási futóversenyt nemcsak a szinte folyamatosan zuhogó, hideg eső nehezítette. Gondot okozott az is, hogy mindhárom futamra más-más méretarányú térképeket készítettek. Sőt, az első etap úgynevezett „labirintus” része még egy negyedik fajta, kinagyított kivágatot kapott.
Az Érsekkert szomszédságában, Eger Maklári Hóstya nevű részében városi sprintversennyel kezdődött a viadal szombaton délelőtt. Az F60 kategóriában cseh, finn, szlovák és hazai versenyzők között a rajtlista szeszélye folytán elsőként indult a miskolci Kovács. S ha már elsőnek rajtolt, elsőnek is érkezett célba és a kiváló finn futó, Leino Tapio ellenében 33 másodpercces előnyre tett szert.
Délután Felsőtárkányban, az egykori KISZ-tábor környékén már valódi erdős-hegyes terepen újabb sprintfutam következett. Kovács Attila 45 másodperccel itt is megelőzte a skandinávot, de közéjük ékelődött az Egerben felnőtt egyik legjobb férfi tájfutónk, Boros Zoltán, a két héttel korábbi nappali egyéni OB győztese.
Az a csekély előny azonban szinte semmit nem jelentett a vasárnapi, a tárkányi Vár-hegy észak-nyugati lábánál kitűzött, az előzőekhez képest igen hosszú, nagy szintkülönbségű, normál távú verseny kimenetelénél. Noha az erősen felázott, csúszós talajon ezt a futamot egy másik válogatott rádiós tájfutó, a nyíregyházi Kovács András nyerte 14 másodperccel Kovács Attila előtt, Tapio most is több időt töltött el nála az erdőben 70 másodperccel.
Az összetett értékelésben az aranyérem ezért Miskolcra került 76 perc 23 másodperces teljesítményért, második Leino Tapio (Helsinki Suunnistajat) 78:51, harmadik Boros Zoltán (HSE Szentendre) 79:24 perces idővel.