A Ferencváros utánpótlás- válogatott futsalkapusát, Graeser Krisztiánt vasárnap este, a Nyugati pályaudvarnál brutálisan megverték. Meg kellett műteni, a támadókat már elfogták.

„Graeser Krisztián barátnőjével tartott hazafelé vasárnap este a nyugati pályaudvari metrómegállóból, amikor három ismeretlen odalépett, és beléjük kötöttek, majd brutális módon helyben hagyták” – adta hírül a Futsal Hungary.

A játékosnak eltörött az arccsontja, megsérült a szeme, ezért meg kellett műteni. Edzője, Lengyel Béla elmondta, Graeser a körülményekhez képest jól van, a beavatkozás is jól sikerült, várhatóan nem lesznek maradandó sérülései.

A rendőrség már elfogta a támadóit, akik hasonló erőszakos bűncselekményt már korábban is elkövettek.