Bod Péter. Vagyondézsma. Ha egyszeri, méltányos, és a hozzájárulást megköszönik

Több év lefojtott gazdasági  növekedés előtt áll Magyarország – mondta Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, korábbi jegybankelnök kedden egy konferencián, Budapesten.

A közgazdász a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 20. konjunktúrafórumán úgy fogalmazott: 2013 nagyon nehéz év lesz a magyar gazdaság szempontjából, jóllehet folytatódik majd egyfajta stabilizálódás, és az államadósság is csökkenni fog.

Kifejtette: 2013-ra nagyon nehéz lesz vállalati tervet építeni, és nem minden cég fogja kibírni. Azok a vállalatok, amelyek képesek lesznek mástól elvenni piacaikat, amelyek erősen lépnek fel a komoly piaci átrendeződések közepette, azok erősen jöhetnek ki a válságból. Bod Péter Ákos szerint valószínűleg 2014 lesz az az év, amikor a fogyasztás ismét növekszik.

Az egyetemi tanár úgy jellemezte a „különutas” magyar gazdaságpolitikát, hogy „sok improvizációt és csekély eredményt” hozott. Úgy vélte, a nem ortodox gazdaságpolitika voltaképpen sok újnak nevezett, de régi intézkedést tartalmaz. Háborúk idején megszokott volt a vagyondézsma, de „ez csak akkor rendben lévő dolog, ha egyszeri, méltányos, és a hozzájárulást megköszönik” – példálózott.

Bod Péter Ákos szerint a kormány újraállamosítási programja kockázatos és költséges. Nincs semmilyen elméleti háttere az ilyen lépéseknek a demokratikus körülmények között – mutatott rá. Nyugaton mindig azzal a világos stratégiával történnek a kényszerállamosítások, hogy amint helyreáll a vállalat gazdálkodása, akkor újraprivatizálják – mondta.

Az egyetemi tanár szerint az állam sokszor elégedetlen a piaci versennyel. Most a kormány az oligopol piacba be akar szállni, ahelyett, hogy erős szabályozói eszközökkel szétverné azt – hangsúlyozta Bos Péter Ákos.

MTI