Hiába avatta fel a térség országgyűlési képviselője, a fideszes dr. Ódor Ferenc (a képen jobbra) a 140 millió forintból megújult helyi általános iskolát október 12-én, a 93 diák és a tanárok mégsem vehették birtokukba az intézményt, maradtak ott, ahová a felújítás megkezdése előtt, tavasszal költöztették őket: az orvosi rendelő szomszédságában található szolgálati lakásban, a családsegítő szolgálat épületében, illetve a családsegítő mellett lévő szolgálati lakásban. Nincs ugyanis használatba vételi engedély a megújult iskolaépületre.

 

Pedig a műszaki átadás szeptember 20-án megtörtént. Az engedélyeztetési eljárás során azonban – mint azt az ÉszakOnline-nak Csizmadia Károly polgármester és Mitró János körjegyző is elmondta – tűzvédelmi szempontból különböző hiányosságokat fedezett fel a szakhatóság (a nyílászárókon például tűzállónak kell lennie a festésnek, a tetőn található védőlemezelést meg kell hosszabbítani), ezek pótlására fel is szólították az önkormányzatot. Amíg viszont nem végzik el a munkát, s nincs meg az engedély a tűzoltóságtól, addig a hatáskörileg illetékes szikszói hivatal sem tudja kiadni a használatbavételi engedélyt. A polgármester és a jegyző is úgy ítélte meg, hogy a szükséges módosításokat ezen a héten el tudják végezni, reményeik szerint a jövő héten már beköltözhetnek a diákok, pedagógusok a megújult iskolába.

A baj a fűtéssel van, s erre még a költözés sem biztos, hogy gyógyírt jelenthet. Az orvosi rendelő szomszédságában található szolgálati lakásban például nem tudják biztosítani a meleget, de a polgármester szerint lehet, hogy a megújult iskolában sem: elképzelhető, hogy nem futja majd tüzelőre. Krasznokvajda önkormányzata ugyanis nagyon rossz anyagi helyzetben van-írja az eszakonline.hu