December 20-ig teljesen elkészül a tatabányai székhelyű Fireplace Gyártó és Kereskedelmi Kft. kistokaji (Miskolc közelében) üzemében egy alapvetően új szerkezetű fa- és pellet tüzelésű kandallókályha prototípusa – közölte kérdésünkre Sólyom János, a fejlesztési projekt felelőse. Már csak kisebb módosítások és az ismételt tesztvizsgálatok vannak hátra, és jöhet a hivatalos bevizsgálása Németországban. (A főleg exportáló magyar cég 2000 óta tagja a háztartási készülékeket gyártók német szakmai szövetségének, a HKI Industrieverbandnak.)

 

 

A Baross Gábor pályázati program keretében államilag támogatott Firebiom nevű projekt energetikai jelentőségét aláhúzza, hogy szerkezeti fejlesztéssel mintegy 5 százalékkal növelik a háztartási tüzelőberendezés hatásfokát, egyszer s mind hasonló arányban csökkentik a tüzelőanyag-felhasználást. Továbbá kisebb lesz a távozó füstgáz hőmérséklete és a széndioxid-kibocsátás egyaránt, ami részben feltétele a tüzelőanyag-megtakarításnak. Maga az alapelv nem új, nagy fűtőberendezésekben már gyakorlatban is megvalósult, ám kis háztartási készülékeknél eddig még nem sikerült alkalmazni.

 

A fejlesztés elméleti alapozó tanulmányát – konzorciumi partnerként – a Bay Zoltán Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet (Miskolc) készítette, a kft. pedig tervezte, és építette a prototípust, továbbá végezte, illetve végzi a teszteket. A két partner összesen 13 767 ezer forint pályázati támogatást nyert. Ebből 10 922 ezer forint illeti a kft-t, amelynek – bár eddig csak az előleget kapta meg – nem kellett más külső forrást igénybe vennie a program teljesítéséhez.

Az 1994-ben kandallókályhák gyártására és európai forgalmazására alapított Fireplace tervezi a kereskedelmi hasznosítást is, ha lesz rá megfelelő piaci igény. Ám ez egyelőre távolinak tűnik, mert jelenleg Európa szerte, beleértve a cég fő exportpiacának számító Németországot, az olcsón beszerezhető fűtőberendezéseket keresik a háztartások. Az új készülék gyártási költségei pedig nagyobbak lesznek a hagyományosakénál, és ez árában is meg fog mutatkozni.

Szerző: Világgazdaság