Megállunk a keskeny út szalagkorlátja mellett és szájtátva ámulunk. A bükki ősz csodája, mint bolyhos szőnyeg hasal a domboldalakon.. A természet festőpalettáján a vörös, a bíbor, a mélyzöld, a rozsdabarna az okkersárgával keveredik. Ide-odakap tekintetünk, hiszen újabb és újabb szemgyönyörködtető árnyalatot fedezünk fel. „S ha néha lábamhoz térpedel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom”- villannak be Radnóti sorai. Én tudom? Bár tudnám, ehelyett csak döbbenten érzekelem a leírhatatlan, földönkívüli színkavalkádot.
Az élménytől nehezen szabadulva fordulok feleségemhez: – Kobold Tamásnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy a Bükk október huszadika és huszonhatodika között a legszebb. Idén is így van.
Természetjáró elődöm egykori bölcs tanácsát tényleg érdemes volt megfogadni. Már csak ezért is jó, hogy mi beszélő viszonyban voltunk és vagyunk.
Ami ritka holló manapság.
