A demokrácia és a jogállam helyreállítása  a legégetőbb kérdés az MSZP „Gazdasági kilábalási koncepció” című vitairata szerint. A 70 oldalas tanulmány azokat a változásokat foglalja össze, amelyeket gazdasági szakemberek és politikusok is szükségesnek tartanak. A párt 2014 után az ágazati különadók megszüntetését és a háromkulcsos adó bevezetését ígéri.

Egyetlen társadalompolitikai cél sem teljesült. A szegényebbek még szegényebbek a gazdagok pedig még gazdagabbak lettek az elmúlt két évben – a közelmúlt történéseit értékelve így fogalmazott az MSZP elnöke, aki szerint a választások után először a demokrácia deficitet kell megszüntetni.

„Az első a demokrácia és a jogállam és a jogbiztonság megteremtése” – vélekedett Mesterházy Attila.

Csak ezután következhet a hiteles gazdaságpolitika megteremtése és a nagy rendszerek, mint az egészségügy és a közösségi közlekedés átalakítása. Ahogy fogalmazott szükség van az intézményesített párbeszédre a különböző érdekcsoportok között, és a bankokkal való kapcsolatban is fordulatra van szükség.

„A hitelezést a bankok aktivitását lefagyasztó adók, sarcok és ezáltal a beruházásokat is visszafogó különadókról úgy gondoljuk, hogy ezeket ki kell, hogy vezessük” – mondta el az MSZP elnöke.

A GKI által készített vitairat a közteherviselés megváltoztatását javasolja: megszűnne az egykulcsos adó, ugyanakkor növekedne a munkanélküliek ellátása, amely nálunk a legrosszabb. A legalacsonyabb szja kulcs 14-16 százalékra csökkenne, míg a legtöbbet keresők 29-32 százalékkal adóznának. Az átlag 24-26 százalékot fizetne. Vannak, akik amiatt aggódnak – mondta a párt elnöke, hogy ez bizonyos szavazatvesztéssel járna.

„Nézzék, egy baloldali párt abban hisz, hogy olyan közteherviselésre van szükség, amely igazságos. Az igazságos pedig az, hogy akinek több pénze van attól több felelősséget várunk, akinek pedig kisebb a keresete annak többet kell adni” – fogalmazott Mesterházy.

A szakmai anyagot a GKI készítette a szocialistáknak. „Ez egy vitaanyag Magyarországnak, a Táncsics alapítvány nem három milliárdért rendelte, hanem három millióért” – mondta el Vértes András, a GKI elnöke.

Az MSZP pedig vitairat minden lényegi elemét elfogadta – tették hozzá. Mesterházy Attila szerint a program összeállításánál kétharmados győzelmet feltételeztek, de ha ez nem lesz meg, akkor is meg tudják valósítani a terveiket.

atv.hu