Egy újabb tábornok is gyanúsított a 2006. őszi rendőrségi fellépés miatti nyomozásokban, amelyekben a gyanúsítottak száma már 11-re emelkedett – írta a Magyar Nemzet.

 

A lap pénteki számában a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Balogh Zoltán elmondta: hét új gyanúsítás történt abban az eljárásban, amelyet 2010. november 12-én rendeltek el elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette és más bűncselekmény gyanújával.

Tájékoztatása szerint egy tábornokot elöljárói intézkedés többrendbeli elmulasztásának bűntettével gyanúsítottak meg. Egy főhadnagyot, három törzszászlóst és két főtörzszászlóst ugyanezen bűntett egyrendbeli elkövetésével gyanúsítanak.

A szóvivő azt nem pontosította, hogy melyik 2006. őszi esemény miatt történt meg a gyanúsítás, de jelezte, hogy további gyanúsítások is várhatók. Azt is elmondta, hogy ez ügyben több mint 500 embert hallgattak ki.
Szavai szerint a 2006. őszi rendőri intézkedésekkel kapcsolatban két másik büntetőeljárási is folyamatban van.

A lap emlékezetet arra, hogy a három büntetőeljárás Gulyás Gergelynek, a 2006-os jogsértéseket is vizsgáló parlamenti albizottság fideszes elnökének 2010. novemberi feljelentése alapján indult.

A nyomozásoknak, amelyeket a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztálya folytat, eddig négy gyanúsítottjuk volt. Gergényi Péter volt budapesti főkapitányt az azonosítószámok parancsnoki utasításra történő levétele miatt, Bene László volt országos főkapitányt a Gergényi elleni elmaradt fegyelmi miatt gyanúsították meg. Ugyancsak gyanúsított lett Majoros Zoltán, a tévészékház rendőri védelmének műveletirányítója és Mittó Gábor, a Szabadság tér helyszíni parancsnoka