Sajtóhírek szerint kokaint is  találtak azoknál a hummereseknél, akik halálra gázolták a rendőrmotorost.

 

Mint megírtuk, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai csütörtök délután közlekedési ellenőrzés céljából állítottak meg négy terepjárót. Az egyik Hummer vezetője ráhúzta gépkocsiját az egyik motoros járőrre, majd megpróbált elmenekülni. A másik motoros rendőr megelőzte, egy kereszteződésnél leszállt járművéről, letámasztotta azt, mert meg akarta állítani Hummert, a terepjáró azonban elütötte. A rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.

A Blikk információi szerint kábítószereket, többek közt kokaint is találtak legalább az egyik autóban a rendőrök. A rendőrség a csapat többi tagját is kihallgatták, de csupán Thomas B.-t, a közösségi oldalán ChevyTomként szereplő gázoló férfit gyanúsították meg emberölés bűntettével, ügyében a Központi Nyomozó Ügyészség jár el. Vizsgálni fogják a rendőrök fegyverhasználatának jogszerűségét is.

Egy szemtanú elmondása szerint két szirénázó rendőrmotoros kényszerítette megállásra a konvojt Apátfalva belterületén, az Ady Endre utcában. Egyikük odalépett a terepjáró mellé, hogy igazoltassa a sofőrt, amikor az megpróbált elhajtani. Az ámokfutó autós ráhúzta a kormányt a rendőrre, és elsodorta annak motorját. Társa, K. Imre ezt látva azonnal a menekülő Hummer elé dobta a motorját, ő pedig a testével próbálta megállásra késztetni a megvadult sofőrt. A lap szerint eközben a majdnem elsodort rendőr, illetve a traffipaxos autóból kiszálló kollégái azonnal tüzet nyitottak. Négy lövés el is találta el az osztrák férfit, aki ennek hatására sem lassított, és elgázolta K. Imrét.

Olyan erővel ütközött neki a többtonnás monstrum K. járművének, hogy teljesen maga alá gyűrte a rendőrmotort, az önfeláldozó rendőrjárőrnek pedig esélyt sem adott: olyan súlyos sérüléseket ejtett a férfin, hogy hiába szállították mentőhelikopterrel kórházba, már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal rendőrt felesége és három gyermeke gyászolja.

Pintér Sándor belügyminiszter a Belügyminisztérium hősi halottjává nyilvánította Kenéz Imre rendőr törzszászlóst és kinevezte posztumusz rendőr hadnaggyá.