Új iparcsarnokkal bővült a mezőkövesdi Exir Hungary Zrt.

A magyar gazdasági környezet alkalma  arra, hogy egy gyár fejlődjön, és európai hírűvé váljon – mondta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön Mezőkövesden, az Exir Hungary Zrt. új, csaknem 3,5 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnokának avatásán.

Tállai András – aki a kormányváltás előtt Mezőkövesd polgármestere volt – azt mondta: ez a gyár akkor is a fejlesztés mellett döntött, amikor elkezdődött a pénzügyi-gazdasági válság. Ennek eredménye az új gyártócsarnok és az, hogy a társaság a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően megerősödött.
Itt nem munkahelyek szűntek meg, hanem munkahelyeket teremtettek – mondta, utalva arra, hogy a beruházás révén a csaknem 150 embert foglalkoztató cég létszáma 30 fővel nőtt.
A svéd tulajdonban lévő, fém- és műanyag megmunkálással járműipari alkatrészeket gyártó mezőkövesdi Exir Hungary Zrt. az elmúlt év végén 530 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv „Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című pályázatán az 1,6 milliárd forintos beruházásához.
A projekt révén jelentősen bővült a gyártócsarnok, nőtt a társaság kapacitása, termékpalettája, modernizálódott gépparkja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű