Hamisított pálinkát vont ki  a kereskedelmi forgalomból a Bács-Kiskun megyei elelmiszerlánc-biztonsági igazgatóság – közölte a vidékfejlesztési tárca kedden. A hivatal az álpálinkák lefoglalásával egyidejűleg azonnali hatállyal felfüggesztette a Kecskeméti Likőripari Zrt. pálinka-előállítási és forgalombahozatali tevékenységét.

 

A minisztériumi tájékoztatás szerint az adóhivatal megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságától kapott tájékoztatás alapján indult a hatósági eljárás. A megyei élelmiszerlánc-biztonsági szakértők megállapították, hogy a Kecskeméti Likőripari Zrt. a pálinkatörvény és a vonatkozó uniós rendelet előírásait megsértve a pálinkákat több alkalommal átminősítve hozta forgalomba. A vegyes pálinkákból barack, körte vagy szilvapálinkát „állított elő”, ezen kívül a vizsgált pálinkatételek nem gyümölcs eredetű alkoholt is tartalmaztak.

A 2008-ban megalkotott pálinkatörvény szerint csak azok a gyümölcs- vagy törkölypárlatok nevezhetők pálinkának, amelyek alapanyaga Magyarországon termett gyümölcs, amelyek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását Magyarországon végezték, és magát a pálinkát is – a törvényben meghatározott eljárással –Magyarországon állítottak elő. A pálinka egyébként az unióban is eredetvédett ital.

 

A minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint hamisított élelmiszerek előállítására vonatkozó tilalmának megsértése miatt a hatóság az üzem pálinka-előállítási és forgalombahozatali tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. Emellett a raktáron lévő pálinka termékek forgalmazását megtiltották, elrendelték a hamisított pálinkák azonnali hatályú forgalomból való kivonását, visszahívását. Ezen túl további termékvisszahívás várható. A bírságot ezután fogják kiszabni, derült ki a közleményből.

Az Opten cégtárának adatai szerint a Kecskeméti Likőripari Zrt. két kecskeméti magánszemély, Pajor Jenő és id. Pajor Jenő tulajdonában van. Árbevételük az elmúlt években 1 milliárd forint körül alakult, adózott eredményük néhány százezer, illetve néhány millió forint volt. A cégnél 2005-ben adóhivatali végrehajtás volt, 2010 óta négy közjegyzői végrehajtás indult ellenük, ezek rövid idő alatt lezárultak. A cég székhelyen 2008 óta Budapesten van, Kecskeméten telephelyet, fióktelepet tart fenn.