Éjjel-nappal őrzi telefonfülkéjét egy falu

Éjjel-nappal őrzi telefonfülkéjét egy  skót halászfalu, hogy ne tudja felszámolni és elvinni a brit telefonszolgáltató társaság.

 

 

Kilmuir a parányi település neve, Invernesstől északra van. Telefonfülkéje annak köszönheti megmenekülését, hogy az érte érkező teherautó sofőrje útbaigazítást kért egy helybeli asszonytól, aki látta, hogy már két piros fülke is van a platón. Azonnal közölte a férfival, hogy a kilmuiri nem lesz a harmadik, azt ugyan el nem viszi, a sofőr pedig dolga végezetlenül meghátrált. A „bennszülöttek” nem élő láncként állják körbe kedd óta a fülkét, hanem autóikkal. Ha valakinek el kell mennie, más parkol a helyére.

A védelmi hadműveletek vezetője egy 65 éves asszony, Catherine MacRea. „Nem tágítunk a fülkétől, amíg nem tudjuk biztonságban, és készek vagyunk a testünkkel is védelmezni, ha szükséges, bár reméljük, hogy nem lesz. Kell nekünk a telefonfülke biztonsági okokból vészhelyzetre, de szeretjük látványát is, a falunk része” – idézte a The Daily Telegraph című brit lap az amazont.