Megyaszó külterületén  mezőőr ért tetten három személyt, akik kb. 40 kg
száraz nyárfát és 20 kg héjas diót próbáltak meg eltulajdonítani egy
mezőgazdasági területről. A kiérkező rendőrök előállították az
elkövetőket, akik ellen szabálysértési eljárás indult lopás miatt.

 

A Szerencsi Rendőrkapitányság indított eljárást lopás miatt egy
taktakenézi férfival szemben. Egy szerencsi áruház biztonsági vezetője
tett bejelentést, miszerint az egyik biztonsági őr ellenőrzése során az
egyik próbafülkében két áruvédelmi eszközt talált. A kamerafelvételeket
ezt követően visszanézték, így még az üzlet területén visszatartottak
egy férfit, akinek a pólója alól előkerültek az eltulajdonított
termékeket. A kiérkező rendőrjárőrök a tolvajt előállították.

Szerencsi Rendőrkapitányságra egy helyi lakos tett bejelentést,
miszerint az utcájában idegen személyeket lát, akik mintha valamit
cipelnének a vállukon. A helyszínre érkező rendőrök azt tapasztalták,
hogy az egyik pince elé lepakolt zsákos burgonyából kilencet néhány
méterrel távolabb vitt valaki. Mindeközben az utca végén megjelent
egy sötét színű csukott kis tehergépkocsi, amelyet a rendőrök intézkedés
alá vontak. Ennek során megállapították, hogy a járműben tartózkodó
három mádi lakos vitte távolabb a zsákokat, amelyeket a kocsiba
pakolva akartak eltulajdonítani