A vezérkari főnök utasítására már  vizsgálják, hogy pontosan miként tűnhettek el a rakétaalkatrészek a táborfalvai lőtérről még szeptember közepén – válaszolta a műsorvezető kérdésére Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az M1 Az este című műsorában.

A miniszter arra a kérdésre, hogy miért vártak majdnem egy hónapot a rakéták eltűnésének nyilvánosságra hozatalával, azt válaszolta, hogy csak a vizsgálat lezárulta után tud állást foglalni és tájékoztatni a nyilvánosságot, kit terhel a fegyelmi felelősség a rakéták harci fejeinek eltűnéséért. A szerkezetek a MI-24-es harci helikopterek nem irányítható rakétái, amelyeket speciális rakétavetőből lőnek ki, semmi másra nem alkalmas, viszont veszélyt jelent – közölte a miniszter.

Az alkatrészek – akár 20 méteres körben – halált okozhatnak, ha felrobbannak. „Persze ez nem olyan, mint egy kézigránát, ez akkor robban, ha mondjuk nagy kalapáccsal hatot-nyolcat ráütnek, de én azért remélem, hogy ennyire primitív nem lehet az elkövető” – mondta Hende Csaba. „Reméljük a legjobbakat, hogy semmilyen baleset nem következik be” – tette hozzá, ugyanakkor megerősítette, hogy egyelőre nem tudják pontosan, mi történt „ezekkel a fel nem robbant rakétákkal”. Az eszközök egy lezárt honvédségi területről tűntek el, „aki oda bement, az lopni ment” – vélte a miniszter.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerda esti közleménye szerint a szeptember 13-i helikopteres éleslövészet után észlelték, hogy a lőtéren – a sorompókkal és figyelmeztető táblákkal övezett területről – hátra maradt levegő-föld rakéták harci fejeit eltulajdonították. A terület mentesítésével megbízott tűzszerészek öt – fel nem robbantott – harci fejet nem találtak a területen. A HM felhívta az emberek figyelmét, hogy az ellopott tárgyak közvetlen veszélyt jelentenek; a harci fejek 8 centiméter átmérőjű, 25 centiméter hosszúságú csövek, a két végén lévő furatban narancssárga anyag látható. A HM szerint az eltűnt rakétaalkatrészeket nem szabad megmozdítani, és aki a tárgyakról információval rendelkezik, az haladéktalanul értesítse a rendőrséget.