Emil Kalo Szülőfalum.Csokvaomány. Régen és ma.Ahogy én látom.
14 éves koromban 1955-ben kerültem Miskolcra a Földes gimnáziumba,Majd 1965-ig a DOTE-re jártam.Ezt követőenn a megyi kórházban kezdtem 45 évig taró pályafutásomat.Mindig szerettem hazajárni..Kezdetben a havi eltávozások és a szünidők otthon jelentettek felüdűlést.Orvosként családommal havonta hazajártunk.Természetesen vonattal putnoki átszállással.Otthon egyre kevesebbet segitettem.Anno kaszáltam, arattam, kapáltam, libákat hajtottunk a tarlóra,a cséplőgépnél etettem, töreket hordtam Apámnak polituroztam..magyarán dolgoztam.
Jó volt.Az emberk szerették egymást.a kapuk nyitva voltak.Volt aki bányában volt aki gyárban,más a földeken vagy otthon dolgozott.A faluban két kondás, tehénpásztor két libapásztor volt,ja és két búcsú.stb…..A kórházban Csokvaomány fogalommá vált.
–Manapság.unokatestvérem(Osziék),és Fűrjes Imréék valamint feleségeik névnapjára és a szűleim sírjához járunk haza feleségemmel.Vonat nincs.Bánya,kohászat, iskola,cséplógép,egyáltalán munkalehetőség nincs,bucsut Kalo nap néven tartunk Tólápán nem tudom mi van.A kapuk becsukódtak Estére szabadon engedik a kutyákat,az emberek egymással alig beszélnek.
De lehet,hogy igy van ez jól,csak én öregszem.Miskolci lakossá váltam.Bár ha kocsival az alaguton átmegyek .
