A Gyulai Városi Bíróságon a Schiffer  és Társai Ügyvédi Iroda által képviselt Szél Bernadett felperes nyújtott be keresetet az önkormányzat ellen közérdekű adat kiadására kötelezés iránt. Az LMP-s országgyűlési képviselő az önkormányzat gesztorálásával megvalósuló közmunkaprogram részleteiről szeretett volna tájékozódni, miután a faluban dolgozó közmunkások közül többen azzal keresték fel a nyár folyamán, hogy a település polgármestere, Simonka György (Fidesz) saját földjein dolgoztatja őket embertelen körülmények között, és segítséget kértek tőle.

A polgármesteri hivatal Szél Bernadett többszöri megkeresésére sem adott ki részletes adatokat a közmunkaprogramról.

Bagdi Árpád sajtószóvivő a határozatról az MTI-nek elmondta: a bíróság arra kötelezte az alperes pusztaottlakai polgármesteri hivatalt, hogy 15 napon belül adja ki a felperes Szél Bernadett országgyűlési képviselő részére az arra vonatkozó adatokat, hogy biztosít-e Simonka György polgármester vagy közeli családtagja ingatlant a Pusztaottlaka gesztorálásában működő közmunkaprogram számára. A bíróság ugyanakkor elutasította a felperesnek a polgármesteri hivatal 2011-es évi bankszámla-kivonatainak kiadására vonatkozó keresetét, mivel azok banktitoknak minősülnek.

A közmunkaprogram adatkiadásáról szóló határozatában a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az önkormányzat gazdasági tevékenysége során kötött szerződései, így a közmunkaprogramban, a közfoglalkoztatási jogviszony létesítésére megkötött szerződések és az azokkal kapcsolatos adatok is közérdekű adatok, kiadásukat az igénylő alappal kérheti – ismertette a bíróság álláspontját Bagdi Árpád.

Hozzátette: az ítélet ellen fellebbezni lehet a Gyulai Törvényszéken.