Szlovákia – Elmaradt a krasznahorkaváraljai illegális cigánytelep eltakarítása

A terület lezárásával a rendőrség megakadályozta Krasznahorkaváralján a helyi illegális cigánytelepnek egy szélsőséges szlovák politikus, Marián Kotleba által szombatra meghirdetett „eltakarítását”. Incidens nem történt. Fotó:Kotleba Hummerja

A krasznahorkai vár tövében lévő, néhányszáz lakosú cigánytelep nyilvános felszámolását az ingatlan résztulajdonosává vált Marián Kotleba, a szlovák sajtóban is szélsőségesnek nevezett Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) elnöke jelentette be néhány héttel ezelőtt, tulajdonjogának érvényesítésére hivatkozva.
A „takarítási akció” végül elmaradt, mivel a rendőrség lezárta a telepre vezető utakat és nem engedte a helyszínre Kotlebának a faluba érkezett mintegy kétszáz támogatóját. A rohamrendőrök csak az ingatlan társtulajdonosait, Marián Kotlebát és Szaniszló Lászlót, illetve egy velük érkezett földmérőt engedték be azt követően, hogy jelezték: nem „takarítani” mennek, csupán telküket készülnek felmérni.
Az eredetileg szombat délre meghirdetett megmozdulást eleve késleltette, hogy annak négy főszervezőjét, köztük Kotlebát kihallgatás céljából a rendőrség még reggel előállította. A település önkormányzati hivatala mellett délután egy órára Kotleba közel kétszáz támogatója gyűlt össze. A településen azonban a több autóbusznyi rohamrendőrrel, lovas rendőrökkel és egy vízágyúval kivonult rendőrség már lezárta a falu több utcáját, valamint a cigánytelepre vezető mindkét utat.
A „takarítók” végül a szervezők nélkül is elindultak a telep irányába, de a rohamrendőrök négyszeres sorfala előtt megálltak, majd „Törvénysértő rendőrállam!”, „Kinek a jogait véditek, kinek az adójából éltek?” és hasonló jelszavakat skandálva méltatlankodott. A rendőrség felszólítására és az előállított szervezők szabadon bocsájtásának hírére végül is a tömeg visszafordult és a település központjában várták meg Kotleba érkezését.
A Mi Szlovákiánk Néppárt elnöke rögtönzött sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy az államhatalom folyamatosan jogsértéseket követ el vele és a telek tulajdonosaival szemben, amikor nem hagyja, hogy érvényesítsék tulajdonosi jogaikat. Hangsúlyozta: a rendőrség fellépése a tulajdonhoz való alkotmányos jogainak érvényesítését akadályozza meg, amivel jogalapot teremt arra, hogy „a jövőben bárkinek a telkére idegenek költözzenek”. Bejelentette, hogy ideiglenesen eltekintenek a „takarítástól”, ezúttal csak a telek pontos területét mérik ki.
Marián Kotlebát és két társát a rendőrség által biztosított helyszínen a telep több száz roma lakója várta, ám a terület kimérését egyikük sem akadályozta, így a tulajdonosok dolguk végeztével egy óra után eltávoztak.