A Blikk úgy tudja: a kamionos azt mondta, hogy már több kilométerrel a végzetes baleset előtt várható volt, hogy megtörténik a baj. – Már vagy tíz kilométerrel korábban, egy benzinkútnál összezördültek a felek: a BMW nem tudta első lendületből megelőzni a Fiatot.

 

Villogott rá, hogy hagyja el a belső sávot azonnal, hogy a hatalmas sebességéből ne kelljen visszavennie. Amikor aztán sávot váltott a Fiat, a másik autó elkezdte üldözni, tolta le az útról – mesélt arról a Blikknek egy neve elhallgatását kérő informátor, hogy a kamionos szemtanú mit mondott a rendőröknek.

– A Fiat kétségbeesetten menekült, lehúzódott egészen a leállósávba, de hiába, a BMW csak ment utána, és folyamatosan nyomás alatt tartotta, mígnem megtörtént a baj – tette hozzá a bennfentes. Úgy tudni, a rendőrség most további kamionosokat keres, hogy azok is megerősítsék ezt a vallomást.

A fentiek alapján a nyomozóhatóság fontolóra veszi, így az eredetieknél sokkal súlyosabb váddal, szándékos emberöléssel gyanúsítja meg az előzetesben lévő Rezesovát, aki így összehasonlíthatatlanul nagyobb büntetésre számíthat, ha sikerül rábizonyítani a szándékosságot.