Csütörtökön délután hallgatta  meg a miskolci önkormányzat Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága a Földes Ferenc Gimnázium igazgató-jelöltjeit. Molnár Péter bizottsági elnök az ülést követően közleményben tájékoztatta a minap.hu-t álláspontjukról, melynek lényege: most ne döntsenek új igazgatók kinevezéséről.  

 

– A bizottság azt javasolja a Közgyűlésnek, hogy – tekintettel a január 1-jén bekövetkező fenntartóváltásra, mely szerint az új fenntartó az állam lesz – felelősen gondolkodva ne döntsön új igazgatók megbízásáról. Ez az elvszerű és generális álláspont az összes érintett iskolára vonatkozik. Meggyőződésem, hogy felelősségteljes döntés született, hiszen így teremtjük meg a lehetőséget az új fenntartónak arra, hogy az iskola és a tanulók érdekeit mérlegelve hosszú távú döntést hozzon – fogalmaz közleményében Molnár Péter.