Miután a rendőrség őrizetbe vette a Ferencváros legnagyobb szurkoló csoportját ellátó büfé üzemeltetőjét, az FTC vezetése úgy döntött, sportolóiknak drogtesztnek kell alávetniük magukat.
Másfél hónapja zajlik a nyomozás a ferencvárosi Albert Stadion szurkolói B-közép alatti büféjének üzemeltetője ellen, mert jelentős mennyiségű kábítószert találtak nála. A szálak 2011 nyarára vezetnek vissza. Akkor a Nemzeti Nyomozó Iroda rajtaütött F. Árpádon és édesanyján. 22 kilogramm amfetamint és 400 gramm kokaint találtak náluk, amit az anya és fia Hollandiából csempésztek Magyarországra.

 

A rendőrök rajtuk keresztül jutottak el B. Tiborhoz, aki a büfét üzemelteti, valamint még két emberhez: K. Gáborhoz és F. Árpádhoz. A rendőrök szerint ők árulták a becsempészett drogot. A rendőrség közleménye szerint „B. Tibor a kábítószereket H. Tamástól szerezte be, így a beszerzett adatokra tekintettel 2012. július 26-án – a TEK bevonásával – végrehajtott akció során B. Tibor, K. Gábor és H. Tamás is elfogásra került, tőlük 1,8 kilogramm amfetamin, 220 gramm kokain, továbbá a kábítószer-terjesztéshez szükséges eszközök kerültek lefoglalásra”.

A fradimob.hu szurkolói portál szerint B. „bejáratos volt az FTC székházába”, és a vezetés „baráti köréhez tartozott”. Hogy a kábítószer a stadionban is megfordult-e, azt a rendőrség nem kommentálta.

Az eset után a Fradinál úgy döntöttek, kiszűrik, van-e sportolóik között drogfogyasztó. Úgy tudjuk számos sportoló kapott írásban felszólítást, hogy drogteszten jelenjen meg. Ugyanakkor a felszólítás információink szerint csak a futballistákra vonatkozik. index.hu