Három idősebb ember halálát okozta már Szerbiában a nyugat-nílusi vírus – jelentette be csütörtökön a belgrádi fertőző és tropikus betegségek kórháza. A betegeknek az agyvelőgyulladáson kívül más komplikációik is voltak – mondta el Olga Dulovic, az intézmény igazgatóhelyettese.
A legutóbbi, keddi hasonló tájékoztatásban még csak egy halálos áldozatról volt szó. Az azóta lefolytatott laboratóriumi vizsgálatok tárták fel, hogy két, még múlt havi halálesetnek is ez a betegség volt az oka – mondta az orvosnő.
A fertőzöttek száma is növekedett, 20-ról 37-re, többségük belgrádi vagy a főváros környékéről való. A szerb egészségügyi miniszter szerint járványtól nem kell tartani.
Az 1937-ben felfedezett betegségre nincs orvosság, de a fertőzöttek 80 százalékánál kevés vagy semmilyen tünetet nem okoz.