Újszerű formája jelent  meg a minimálbéres adóelkerülésnek: a feketén is pénzt kapó alkalmazottak egy részét immár csak részmunkaidőre jelentik be. Az elmúlt időszakban készült szakértői elemzések szerint százezrek juthattak munkához féllegális keretek között.

 

Egyes munkáltatók a jelek szerint hamar megtalálták annak módját, miképpen húzhatják ki magukat dolgozóik bérének felemelése és a közterhek befizetése alól. A kétes megoldás voltaképpen a minimálbéres adóelkerülés újszerű, sajátos formája. Az adótanácsadók egyesületének tapasztalatait Zara László elnök ismertette a Magyar Nemzettel. Eszerint némely munkaadó idén csak négy- vagy hatórás részmunkaidőre jelenti be a tavaly még napi nyolc órában foglalkoztatott és minimálbért kereső alkalmazottait. Az érintett dolgozók így a legkisebb jövedelem háromnegyedét, felét kapják meg, legalábbis legálisan. A hatóságoknál tett bejelentések persze nem fedik a valóságot. A szóban forgó alkalmazottak igazából ugyanúgy nyolc órát dolgoznak naponta, mint korábban, és keresetük is magasabb, ugyanis a minimálbér napi négy vagy hat órára eső része mellett zsebbe is kapnak pénzt.
– A folyamat hátterében feltehetőleg a minimálbér év eleji emelése húzódhat meg – mondta Zara László, felelevenítve, hogy a legkisebb kereset nagysága a tavalyi 78 ezerről idén 93 ezer forintra szökött.