A Hell Energy menedzsmentjének meghívására érkezik Magyarországra Paulo Skaf, Sao Paulo Állam Iparszövetségének (FIESP) elnöke, a brazil Nemzeti Iparszövetség (CNI) alelnöke. A befolyásos brazil üzletember – akit látogatása ideje alatt Kövér László az Országgyűlés elnöke és Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is fogad – kizárólag azért utazik hazánkba, hogy személyesen tudja megtekinteni a Hell tavaly nyáron átadott, a Borsod megyei Szikszón megépült töltőüzemét. Skaf elnök úr maximális támogatásáról biztosította a Hell menedzsmentjét, akinek májusban indult brazil exportja kapcsán hosszú távú céljai között szerepel egy – a szikszói gyárhoz hasonló, modern technológiával és egyedülálló kapacitással rendelkező – gyáróriás létrehozása Brazíliában, amely a hatalmas dél-amerikai piac igényeit is képes hosszú távon nagy biztonsággal kiszolgálni.
Brazília – az ország gazdasági jelentőségén túl (a brazil a világ 9. legnagyobb gazdasága) – a Hell Energy kiváló személyes kapcsolatainak köszönhetően került a vállalat legújabb export terjeszkedésének fókuszába. Az export első lépéseként a különleges gazdasági súllyal rendelkező Sao Paulo államban májusban alapította meg a Hell saját cégét, létrehozva a Hell Energy legújabb önálló irodáját. A brazíliai leányvállalatának résztulajdonosa és vezérigazgatója egy magyar származású, de több mint egy évtizede már Brazíliában élő üzletember lett, aki Sao Paulo volt tiszteletbeli konzulja és már korábban is foglalkozott disztribúcióval saját cége révén.
A nyár folyamán az első, mintának szánt Hell szállítmány már megérkezett Brazíliába. A szükséges engedélyek és papírok elintézése után a brazil boltok polcain várhatóan október végén, november elején fognak majd a vásárlok először Hell energiaitallal találkozni. A tervek szerint október közepére már 50 konténernyi szállítmányt várnak.
A Brazíliában most induló legújabb terjeszkedés célja, hogy a Hell márka – a többi export országhoz hasonlóan – rövid időn belül a TOP 3 energiaital közé kerüljön, sőt a piacvezető szerepet is átvegye. A Hell Energy hosszabb távú célja pedig az, hogy a szikszói gyárhoz hasonló, mind kapacitásában, mind technológiájában egyedülálló és az elérhető legmodernebb színvonalat képviselő gyáróriást hozzon létre, ami a hatalmas dél-amerikai piac igényeit is képes hosszú távon nagy biztonsággal kiszolgálni. Ezzel a lépéssel a költséges és hosszú időt igénybe vevő szállítás okozta problémák is teljes mértékben kiküszöbölhetők.
Paulo Skaf elnök úr – aki Sao Paulo állam kormányzói címének várományosa és számos építőipari cég tulajdonosa Brazíliában – támogatásáról biztosította a Hell tulajdonosait az új, magas színvonalú palackozóüzem létrehozását illetően. Szándéka komolyságát tanúsítja, hogy személyesen szeretne meggyőződni a Miskolc közelében folyó gyártás hatékonyságáról és egyedülálló kapacitásáról, ez mostani látogatásának a célja.
Az, hogy a Hell Energy ilyen jelentős és kiemelt támogatásban részesül már szinte brazíliai vállalkozásának elindulásakor nem véletlen, hiszen a Hell az első közvetlen magyar tőkebefektető Brazíliában az utóbbi tíz évben. Amennyiben a tervezett magyar gyárberuházás az elkövetkező években megvalósul Brazíliában, akkor az 25-30 százalékkal növelné a brazil-magyar kereskedelmi kapcsolatok mérlegét.


Azonnal közölhető!                                                        Kiadja: Hell Energy Magyarország Kft.
A Hell Energy gyárának csodájára járnak – már a tengeren túlról is!- Paulo Skaf, Sao Paulo Állam Iparszövetségének elnöke, a Hell meghívására látogat Magyarországra
Budapest, 2012. szeptember 5. Szeptember 6-án a Hell Energy menedzsmentjének meghívására érkezik Magyarországra Paulo Skaf, Sao Paulo Állam Iparszövetségének (FIESP) elnöke, a brazil Nemzeti Iparszövetség (CNI) alelnöke. A befolyásos brazil üzletember – akit látogatása ideje alatt Kövér László az Országgyűlés elnöke és Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is fogad – kizárólag azért utazik hazánkba, hogy személyesen tudja megtekinteni a Hell tavaly nyáron átadott, a Borsod megyei Szikszón megépült töltőüzemét. Skaf elnök úr maximális támogatásáról biztosította a Hell menedzsmentjét, akinek májusban indult brazil exportja kapcsán hosszú távú céljai között szerepel egy – a szikszói gyárhoz hasonló, modern technológiával és egyedülálló kapacitással rendelkező – gyáróriás létrehozása Brazíliában, amely a hatalmas dél-amerikai piac igényeit is képes hosszú távon nagy biztonsággal kiszolgálni.Brazília – az ország gazdasági jelentőségén túl (a brazil a világ 9. legnagyobb gazdasága) – a Hell Energy kiváló személyes kapcsolatainak köszönhetően került a vállalat legújabb export terjeszkedésének fókuszába. Az export első lépéseként a különleges gazdasági súllyal rendelkező Sao Paulo államban májusban alapította meg a Hell saját cégét, létrehozva a Hell Energy legújabb önálló irodáját. A brazíliai leányvállalatának résztulajdonosa és vezérigazgatója egy magyar származású, de több mint egy évtizede már Brazíliában élő üzletember lett, aki Sao Paulo volt tiszteletbeli konzulja és már korábban is foglalkozott disztribúcióval saját cége révén. A nyár folyamán az első, mintának szánt Hell szállítmány már megérkezett Brazíliába. A szükséges engedélyek és papírok elintézése után a brazil boltok polcain várhatóan október végén, november elején fognak majd a vásárlok először Hell energiaitallal találkozni. A tervek szerint október közepére már 50 konténernyi szállítmányt várnak. 
A Brazíliában most induló legújabb terjeszkedés célja, hogy a Hell márka – a többi export országhoz hasonlóan – rövid időn belül a TOP 3 energiaital közé kerüljön, sőt a piacvezető szerepet is átvegye. A Hell Energy hosszabb távú célja pedig az, hogy a szikszói gyárhoz hasonló, mind kapacitásában, mind technológiájában egyedülálló és az elérhető legmodernebb színvonalat képviselő gyáróriást hozzon létre, ami a hatalmas dél-amerikai piac igényeit is képes hosszú távon nagy biztonsággal kiszolgálni. Ezzel a lépéssel a költséges és hosszú időt igénybe vevő szállítás okozta problémák is teljes mértékben kiküszöbölhetők. Paulo Skaf elnök úr – aki Sao Paulo állam kormányzói címének várományosa és számos építőipari cég tulajdonosa Brazíliában – támogatásáról biztosította a Hell tulajdonosait az új, magas színvonalú palackozóüzem létrehozását illetően. Szándéka komolyságát tanúsítja, hogy személyesen szeretne meggyőződni a Miskolc közelében folyó gyártás hatékonyságáról és egyedülálló kapacitásáról, ez mostani látogatásának a célja.Az, hogy a Hell Energy ilyen jelentős és kiemelt támogatásban részesül már szinte brazíliai vállalkozásának elindulásakor nem véletlen, hiszen a Hell az első közvetlen magyar tőkebefektető Brazíliában az utóbbi tíz évben. Amennyiben a tervezett magyar gyárberuházás az elkövetkező években megvalósul Brazíliában, akkor az 25-30 százalékkal növelné a brazil-magyar kereskedelmi kapcsolatok mérlegét.