A miskolci selyemréti iskolára évek óta jellemző, hogy diákok kimennek Kanadába, vagy épp visszajönnek onnan. Bodó Pálné igazgatónő ezt megerősítette, de konkrét számokat nem kívánt közölni.
– Nehéz megmondani, hány diákot, és ezzel hány családot érint a dolog – ezt már Tamáska-Varga Ákos, az iskola egyik pedagógusa mondta. Magyarázta, főként azért, mert sokan közülük egyik napról a másikra nem jönnek iskolába, legfeljebb a többi gyerek mondja, kimentek Kanadába. (Megjegyzi, a mostani osztályának is úgy kapta meg a névsorát, hogy tartozik még hozzá néhány „kanadás”.)
A pedagógus elmondta, legtöbbjük egy év múlva visszatér, de keveset beszélnek a kinn történtekről, legfeljebb a kinn vásárolt cipőt, pólót mutatják a többieknek. S bár jártak kinn iskolába, az angol nyelvből nem sok minden ragadt rájuk.
Odakintről szervezik
Tamáska-Varga Ákostól azt is megtudjuk, a diákok között hall arról, hogy nem vaktában mennek ki a családok, hanem odakintról szervezik meg számukra a kijutást a korábban kimentek. boon.hu