Csak hűtve.  A Fidesz a halottak oldalán

A halottakról szóló új j og szabálycsomagon dolgoznak a közigazgatási és igazságügyi minisztériumban.
Nyáron muszáj hűteni a holttestet: Bevezetnék azt az új szabály, hogy kizárólag hűtve lehet holttestet szállítani halottszállító autóban március 1. és szeptember 30. között, vagy bármikor hatvan percnél tovább temető, temetkezési emlékhely és hamvasztóüzem ingatlanán kívül.  
A kórházban megkérdeznék a beteget, kinek szóljanak, ha meghal. Az egészségügyi adatkezeléséről szóló törvénybe bekerülne: „A beteg egészségügyi intézménybe való felvételekor fel kell jegyezni a beteg által megjelölt, a beteg esetleges halála esetén az eltemetésére köteles személy nevét, címét, valamint rövid úton történő elérhetőségét, akit a beteg esetleges haláláról értesíteni kell.”
Az értelmetlen boncolás vége: Az indoklás szerint eljárásjogi aggályok és költségvetési problémák miatt is muszáj átalakítani a halottvizsgálati rendszert. Ismertetik, hogy 2010-ben országosan 6979 hatósági vagy igazságügyi boncolás történt Magyarországon, a rendőrség közel 800 millió forintot költött a halottvizsgálat közvetlen feladataira, de a hatósági boncolások közel 20 százaléka indokolatlan volt. A javaslatot előkészítők számításai szerint összességében 427,9 millió forint pluszt jelentene a költségvetésnek az új rendszer.
Magzatok temetése: A tervezet a részletek kidolgozásával lehetőséget biztosítana arra, hogy a közeli hozzátartozók eltemettethessék a 24 hetes koruk előtt meghalt magzatokat. Korábban az ombudsman kifogásolta, hogy nem rendezett ez a kérdés, és a szülők nem tudnak méltó módon elbúcsúzni.
Engednék a ravatalozást hospice intézményben és hamvasztóüzemben: Eddig a törvény főszabályként csak a temetőkben vagy temetkezési emlékhelyeken engedte meg a ravatalozást. A változtatást a tervezet azzal indokolja, hogy a hozzátartozóknak meg kell teremteni a lehetőséget az elbúcsúzásra.
Hatósági áras halottszállítás: Ha valaki nem természetes halállal hal meg, és boncolni viszik, a szállításért közigazgatási területen belül legfeljebb 8400, azon kívül legfeljebb 12600 forint járna. Ugyanekkora lenne a tervezet szerint a plafon a boncolásról a temetőbe szállításnál is. Az indoklás szerint a szolgáltatók, vagyis a halottszállítók eddig indokolatlanul sok pénzt kértek el.
Ne utaztassák fölöslegesen a halottat: Nem az urnaelvitel szigorítása a tervezetcsomag egyetlen olyan pontja, amellyel a hozzátartozókat terelgetné a jogalkotó az általa helyesnek vélt döntés felé. Az új szabályozás kötelezővé tenné a temetni köteles rokonok tájékoztatását minden hamvasztóüzem díjáról úgy, hogy a legolcsóbb és legközelebbi lehetőséget kell hangsúlyozni. „Ez a módosítás kegyeleti szempontból szükséges, mivel várhatóan megszünteti azt a gyakorlatot, hogy az elhunytat hamvasztás céljából indokolatlanul messzire szállítsák” – magyarázza az indoklás.
A szegényebb temetkezési vállalkozások vége: A javaslat a szakmai színvonal emelésére hivatkozva legalább négy fő teljes munkaidejű fizikai alkalmazott foglalkoztatását írja elő a temetkezési szolgáltatóknak.
Esküt tesznek az igazságügyi szakértők: Újdonság, hogy például az ügyvédekhez hasonlóan az igazságügyi szakértőknek is esküt kellene tenniük névjegyzékbe vételük után fél éven belül. Azt kell majd megfogadniuk, hogy hűek lesznek Magyarországhoz és az Alaptörvényhez, betartják és betartatják a jogszabályokat, hivatásuk gyakorlása során pedig lelkiismeretesen és legjobb tudásuk szerint teljesítik szakmai kötelességeiket.
Az új jogszabálycsomag a tervek szerint 2013. január elsején lépne hatályba.