Számításaim szerint legalább 50 milló bérleti díjtól esett már el a miskolci önkormányzat

Egykori miskolciként gyakran látogatok szülővárosomban. Tisztelt Szerkesztők! Persze megpróbálom az inteneten is követni a város eseményeit, ahol a szüleim most is élnek. A boon.hu mellett egy-két hónapja már az eszakhirnok.com is benne van a kedvencek között…) A legnagyobb megdöbbenés számomra az volt, hogy milyen súlyos anyagi nehézségei vannak az önkormányzatnak, lásd Selyemréti fürdő (nekem Villanytelepi strand) és a kifizetetlen Városháza. Ezzel kapcsolatban írnék. A Görgey utcában, pár lépésre a Görgely háztól, a sarkon van egy szépen felújított ház, amelyben korábban romák laktak. Úgy tűnik, hogy az épület a MIK tulajdonában van. Ha így van, akkor nem értem, hogy miért áll legalább 10 éve üresen az épület. Számításaim szerint legalább 50 milló bérleti díjtól esett már el a miskolci önkormányzat. Kérem járjanak utána a dolognak.
Kovács Szabolcs Budapest_Miskolc